1
Dávidé. URam, hozzád emelkedem lélekben!
2
Benned bízom, Istenem, ne szégyenüljek meg, ne nevessenek ki ellenségeim!
3
Senki se szégyenüljön meg, aki benned reménykedik, azok szégyenüljenek meg, akik ok nélkül elpártolnak tőled!
4
Utaidat, URam, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem!
5
Vezess hűségesen, és taníts engem, mert te vagy szabadító Istenem, mindig benned reménykedem.
6
Gondolj, URam, irgalmadra és kegyelmedre, melyek öröktől fogva vannak.
7
Ifjúkorom vétkeire és bűneimre ne emlékezz! Kegyelmesen gondolj rám, mert te jóságos vagy, URam!
8
Jó és igaz az ÚR, ezért megmutatja a vétkeseknek a jó utat.
9
Az alázatosakat igazságosan vezeti, és az ő útjára tanítja az alázatosakat.
10
Az ÚR minden ösvénye szeretet és hűség azoknak, akik megtartják szövetségét és intelmeit.
11
A te nevedért, ó URam, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!
12
Azt az embert, aki féli az URat, oktatja ő, hogy melyik utat válassza.
13
Élete boldog marad, és utódai öröklik a földet.
14
Közösségben van az ÚR az őt félőkkel, szövetségére tanítja őket.
15
Szemem állandóan az ÚRra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.
16
Fordulj felém, és könyörülj rajtam, mert magányos és nyomorult vagyok.
17
Enyhítsd szívem szorongását, szorult helyzetemből szabadíts ki!
18
Lásd meg nyomorúságomat és gyötrődésemet, és bocsásd meg minden vétkemet!
19
Nézd, mennyi ellenségem van! Gyűlölnek kegyetlen gyűlölettel.
20
Tartsd meg életemet, ments meg, ne szégyenüljek meg, mert hozzád menekültem!
21
Feddhetetlen becsület őrizzen engem, mert benned reménykedem.
22
Szabadítsd ki, ó Isten, Izráelt minden nyomorúságából!
1
Dávidé. URam, szolgáltass nekem igazságot, mert feddhetetlenül éltem, az ÚRban bíztam ingadozás nélkül!
2
Vizsgálj meg, URam, és próbálj meg, kutasd át szívemet-lelkemet!
3
Mert hűséged szemem előtt van, igazságod szerint járok-kelek.
4
Nem ülök hitvány emberek közé, alattomosokkal nem járok együtt.
5
Gyűlölöm a gonoszok társaságát, nem ülök le a bűnösök közé.
6
Ártatlan vagyok, megmosom kezemet, úgy járom körül oltárodat, URam,
7
hangos hálaéneket zengve, felsorolva sok csodatettedet.
8
URam, szeretem házadat, ahol laksz, dicsőséged lakóhelyét.
9
Ne ragadd el lelkemet a vétkesekkel, életemet a vérontókkal együtt,
10
akiknek a keze tele van gyalázattal, jobbjuk megvesztegetéssel.
11
Hiszen én feddhetetlenül élek, válts meg, és könyörülj rajtam!
12
Lábam biztos talajon áll, áldom az URat a gyülekezetben.
1
Dávidé. Világosságom és segítségem az ÚR, kitől félnék? Életemnek ereje az ÚR, kitől rettegnék?
2
Ha rám támadnak is a gonoszok, szorongató ellenségeim, hogy marcangoljanak engem, majd megbotlanak, és elesnek.
3
Ha egy egész tábor jön is ellenem, nem fél a szívem. Ha háború tör is rám, én akkor is bizakodom.
4
Egy dolgot kérek az ÚRtól, azért esedezem: hogy az ÚR házában lakhassam egész életemben; láthassam, milyen jóságos az ÚR, és gyönyörködhessem templomában.
5
Megóv engem sátrában a veszedelem napján. Elrejt sátra mélyén, magas kősziklára helyez engem.
6
Így hát fölemelt fővel állok ellenségeim között, ezért örvendezve mutatok be áldozatot az ÚR sátrában, és éneket zengek az ÚRnak.
7
Halld meg, URam, hívó hangomat! Könyörülj rajtam, hallgass meg!
8
Ha ezt mondod: Járuljatok színem elé! - szívem így válaszol: Színed elé járulok, URam!
9
Ne rejtsd el előlem orcádat, ne utasítsd el haragosan szolgádat! Te vagy az én segítségem, ne vess el, ne hagyj el, szabadító Istenem!
10
Ha apám, anyám elhagyna is, az ÚR magához fogad engem.
11
URam, taníts meg utadra, vezess a helyes ösvényen, mert ellenségeim vannak!
12
Ne dobj oda ellenségeim indulatának, mert hamis tanúk támadtak rám, bosszút lihegnek.
13
De én hiszem, hogy még meglátom az ÚR jóságát az élők földjén.
14
Reménykedj az ÚRban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az ÚRban!
1
Dávidé. Téged hívlak, URam, kősziklám, ne fordulj el tőlem némán! Mert ha némán elfordulsz, hasonló leszek a sírba roskadókhoz.
2
Halld meg esedező hangomat, amikor segítségért kiáltok, kezemet fölemelve szent templomod felé.
3
Ne sorolj a bűnösök és gonosztevők közé, akik békésen beszélnek embertársaikkal, de rossz szándék van a szívükben.
4
Fizess meg nekik tetteik szerint, gonosz cselekedeteik szerint! Kezük munkája szerint fizess meg nekik, torold meg rajtuk, amit elkövettek!
5
Mivel nem figyelnek az ÚR tetteire, sem kezének munkájára, lerombolja, nem építi őket.
6
Áldott az ÚR, mert meghallgatta esedező hangomat.
7
Erőm és pajzsom az ÚR, benne bízik szívem. Ő megsegített, ezért vidám a szívem, és énekelve adok neki hálát.
8
Az ÚR az ő népének erőssége, felkentjének megsegítő ereje.
9
Segítsd meg népedet, áldd meg örökségedet, légy pásztora, és gondozd örökké!
1
Dávid zsoltára. Magasztaljátok az URat, ti mennyei lények, magasztaljátok az ÚR dicsőségét és hatalmát!
2
Magasztaljátok az ÚR dicső nevét, boruljatok le az ÚR előtt szent öltözetben!
3
Az ÚR hangja zeng a vizek fölött, mennydörög a dicsőséges Isten, az ÚR, a nagy vizek fölött.
4
Az ÚR hangja hatalmas, az ÚR hangja fenséges.
5
Az ÚR hangja cédrusokat tördel, összetöri az ÚR a Libánon cédrusait.
6
A Libánon ugrál miatta, mint egy borjú, és a Szirjón, mint egy bivalyborjú.
7
Az ÚR hangjára lángok törnek elő.
8
Az ÚR hangja megremegteti a pusztát, megremegteti az ÚR Kádés pusztáját.
9
Az ÚR hangja megriasztja a szarvasokat, letarolja az erdőket. Templomában mindenki őt dicsőíti.
10
Az ÚR trónol az áradat fölött, ott trónol az ÚR, az örökkévaló király.
11
Az ÚR erőt ad népének, az ÚR megáldja népét békességgel.
1
Zsoltár, templomszentelési ének. Dávidé. Magasztallak, URam, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon.
2
URam, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem.
3
URam, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.
4
Zengjetek az ÚRnak, ti hívei, magasztaljátok szent nevét!
5
Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.
6
Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha.
7
URam, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De ha elrejtetted orcádat, én megrettentem.
8
Hozzád kiáltok, URam! Így esedezem az ÚRhoz:
9
Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?
10
Hallgass meg, URam, kegyelmesen, légy segítségemre, URam!
11
Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.
12
Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, URam, Istenem!
1
Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.
2
A hét első napján, korán reggel, napkeltekor, elmentek a sírbolthoz,
3
és erről beszéltek egymás között: "Ki hengeríti el nekünk a követ a sírbolt bejáratáról?"
4
Ekkor felnéztek, és látták, hogy a kő el van hengerítve. Pedig az igen nagy volt.
5
És amikor bementek a sírboltba, látták, hogy egy fehér ruhába öltözött ifjú ül jobb felől, és megrettentek.
6
De az így szólt hozzájuk: "Ne féljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt. Íme, ez az a hely, ahova őt tették.
7
De menjetek el, mondjátok meg a tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt, amint megmondta nektek."
8
Ekkor kijöttek, és elfutottak a sírbolttól, mert remegés és döbbenet fogta el őket; és senkinek sem mondtak el semmit, mert féltek.
9
(A hét első napján, korán reggel, miután feltámadt, először a magdalai Máriának jelent meg, akiből hét ördögöt űzött ki.
10
Ő elment, és megvitte a hírt követőinek, akik gyászoltak és sírtak.
11
Amikor ezek meghallották, hogy ő él, és hogy Mária látta, nem hitték el.
12
Ezután más alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek.
13
Ezek is elmentek, és megvitték a hírt a többieknek, de nekik sem hittek.
14
Végül pedig megjelent magának a tizenegynek is, amikor asztalnál ültek, és szemükre vetette hitetlenségüket, keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt.
15
Ezután így szólt hozzájuk: "Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.
16
Aki hisz, és megkeresztelkedik, üdvözül, aki pedig nem hisz, elkárhozik.
17
Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken szólnak,
18
kígyókat vesznek kezükbe, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak."
19
Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.
20
Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)
