1
A karmesternek: Dávid zsoltára. Az egek hirdetik Isten dicsőségét, kezének munkájáról beszél a menny.
2
Nappal a nappalnak adja át e szót, éjjel az éjjelnek adja tudtul.
3
Nincs szó és nincs beszéd, hangjuk sem hallatszik,
4
mégis eljut hangjuk az egész földre, szavuk a világ végéig. Sátrat készített a napnak,
5
amely mint vőlegény jön ki szobájából, örül, mint egy hős, hogy futhat pályáján.
6
Elindul az ég egyik szélétől, átível a másik széléig, nincs rejtve melege elől semmi.
7
Az ÚR törvénye tökéletes, felüdíti a lelket. Az ÚR intő szava határozott, bölccsé teszi az együgyűt.
8
Az ÚR rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet. Az ÚR parancsolata világos, ragyogóvá teszi a szemet.
9
Az ÚR félelme tiszta, megmarad örökké. Az ÚR döntései igazak, mindenben igazságosak,
10
kívánatosabbak az aranynál, sok színaranynál is, édesebbek a méznél, a csurgatott méznél is.
11
Szolgádat is figyelmeztetik: ha megtartja azokat, jutalma bőséges.
12
A tévedéseket ki veheti észre? Titkos bűnök miatt ne büntess meg!
13
A kevélységtől is tartsd távol szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor feddhetetlen maradok, sok bűntől mentesen.
14
Fogadd kedvesen számnak mondásait és szívem gondolatait, URam, kősziklám és megváltóm!
1
A karmesternek: Dávid zsoltára. URam, a te erődnek örül a király. Mennyire ujjong, hogy megsegítetted!
2
Megadtad neki szíve kívánságát, ajka óhajtását nem tagadtad meg. (Szela.)
3
Hiszen gazdag áldással fordulsz feléje, fejére színarany koronát teszel.
4
Életet kért tőled, és megadtad neki, hosszú életet, örökké tartót.
5
Nagy a dicsősége, mert megsegítetted, fenséget és méltóságot adtál neki.
6
Bizony, áldottá teszed örökre, megvidámítod őt, örülhet előtted.
7
Bízik a király az ÚRban, szereti a Felséges, ezért nem tántorodik meg.
8
Kezed utoléri minden ellenségedet, jobbod utoléri gyűlölőidet.
9
Olyanokká teszed őket, mint a tüzes kemence, ha megjelensz, URam. Haragod elnyeli őket, és tűz emészti meg.
10
Magzataikat kipusztítod a földről, utódaikat az emberek közül.
11
Ha rosszat forralnak ellened, és cselt szőnek, nem mennek semmire,
12
mert megfutamítod őket, célba veszed íjaddal.
13
Mutasd meg hatalmadat, URam! Mi pedig énekelünk, zsoltárt zengünk hatalmas tetteidről!
1
A karmesternek: "A hajnali szarvas" kezdetű ének dallamára. Dávid zsoltára. Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el? Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok!
2
Istenem! Hívlak nappal, de nem válaszolsz, éjszaka is, de nem tudok elcsendesedni.
3
Pedig te szent vagy, trónodon ülsz, rólad szólnak Izráel dicséretei.
4
Benned bíztak őseink, bíztak, és megmentetted őket.
5
Hozzád kiáltottak segítségért, és megmenekültek, benned bíztak, és nem szégyenültek meg.
6
De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép.
7
Gúnyolódnak rajtam mind, akik látnak, ajkukat biggyesztik, fejüket csóválják:
8
Az ÚRra bízta magát, mentse hát meg őt, szabadítsa meg, hiszen kedvelte!
9
Te hoztál ki engem anyám méhéből, biztonságba helyeztél anyám emlőin.
10
Már anyám ölében is rád voltam utalva, anyám méhében is te voltál Istenem.
11
Ne légy tőlem távol, mert közel van a baj, és nincs, aki segítsen!
12
Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok.
13
Föltátották rám szájukat, mint a marcangoló, ordító oroszlán.
14
Szétfolytam, mint a víz, kificamodtak a csontjaim. Szívem, mint a viasz, megolvadt bensőmben.
15
Torkom kiszáradt, mint a cserép, nyelvem az ínyemhez tapadt, a halál porába fektettél.
16
Mert kutyák vettek körül engem, gonoszok bandája kerített be, átlyukasztották kezemet, lábamat.
17
Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak bámulnak, néznek rám.
18
Megosztoznak ruháimon, köntösömre sorsot vetnek.
19
Ó, URam, ne légy távol, erősségem, siess segítségemre!
20
Ments meg engem a fegyvertől, életemet a kutyák hatalmából!
21
Szabadíts meg az oroszlán szájából, és a bivalyok szarvai közül, engem, nyomorultat!
22
Hirdetem nevedet testvéreimnek, dicsérlek a gyülekezetben.
23
Kik az URat félitek, dicsérjétek őt, Jákób utódai, mind dicsőítsétek őt! Rettegjetek tőle Izráel utódai mind!
24
Mert nem veti meg, és nem utálja a nyomorult nyomorúságát, nem rejti el orcáját előle, segélykiáltását meghallgatja.
25
Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben, teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt.
26
Esznek az alázatosak, és jóllaknak, dicsérik az URat, akik őt keresik. Szívetek legyen vidám mindenkor!
27
A föld határáig mindenkinek eszébe jut az ÚR, és megtérnek hozzá, leborul előtte mindenféle nép.
28
Mert az ÚRé a királyi hatalom, ő uralkodik a népeken.
29
Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok, térdet hajt előtte minden halandó, aki nem tudja életét megtartani.
30
Az utódok szolgálják őt, beszélnek az Úrról a jövő nemzedéknek.
31
Jönnek, és a születendő népnek hirdetik majd, hogy igaz, amit ő tesz.
1
Dávid zsoltára. Az ÚRé a föld és ami betölti, a földkerekség és a rajta lakók.
2
Mert ő vetette meg alapját a tengereken, ő rögzítette a folyókon.
3
Ki mehet föl az ÚR hegyére, és ki állhat meg szent helyén?
4
Az ártatlan kezű, a tiszta szívű, aki nem sóvárog hiábavalóság után, és nem esküszik hamisan.
5
Áldást nyer az ilyen az ÚRtól, igazságot a szabadító Istentől.
6
Ilyen az a nemzedék, amely hozzá folyamodik, akik Jákób Istenének orcáját keresik. (Szela.)
7
Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emelkedjetek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!
8
Ki az a dicső király? Az erős és hatalmas ÚR, az ÚR, aki hatalmas a harcban.
9
Emeljétek föl fejeteket, ti kapuk, emeljétek föl, ti ősi ajtók, hogy bemehessen a dicső király!
10
Ki az a dicső király? A Seregek URa, ő a dicső király! (Szela.)
1
Korán reggel haladéktalanul határozatot hoztak a főpapok a vénekkel, az írástudókkal és az egész nagytanáccsal együtt. Azután Jézust megkötözve elvitték, és átadták Pilátusnak.
2
Pilátus pedig megkérdezte tőle: "Te vagy a zsidók királya?" Ő így válaszolt neki: "Te mondod."
3
A főpapok hevesen vádolták őt.
4
Pilátus ismét megkérdezte tőle: "Nem felelsz semmit? Nézd, mennyire vádolnak!"
5
Jézus pedig többé semmit sem válaszolt, úgyhogy Pilátus nagyon elcsodálkozott.
6
Ünnepenként el szokott bocsátani nekik egy foglyot, akit ők kívántak.
7
Barabbás is fogságban volt azokkal a lázadókkal együtt, akik a lázadás idején gyilkosságot követtek el.
8
A sokaság tehát felmenve Pilátus elé, kérte tőle azt, amit mindig megtett nekik.
9
Ő pedig megkérdezte tőlük: "Akarjátok, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" -
10
mert tudta, hogy irigységből szolgáltatták ki Jézust a főpapok.
11
A főpapok azonban felbujtották a sokaságot, hogy inkább Barabbás elbocsátását követeljék.
12
Pilátus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Mit tegyek akkor azzal, akit a zsidók királyának mondotok?"
13
Azok ismét felkiáltottak: "Feszítsd meg!"
14
Pilátus megkérdezte tőlük: "De mi rosszat tett?" Azok pedig még hangosabban kiáltották: "Feszítsd meg!"
15
Pilátus eleget akart tenni a sokaság kívánságának, és szabadon bocsátotta nekik Barabbást; Jézust pedig miután megostoroztatta, kiszolgáltatta, hogy megfeszítsék.
16
A katonák elvitték őt a palota belsejébe, a helytartóságra, és összehívták az egész csapatot.
17
Felöltöztették bíborba, tövisből font koronát tettek a fejére,
18
és elkezdték köszönteni: "Üdvözlégy, zsidók királya!"
19
Nádszállal verték a fejét, leköpdösték, és térdhajtással hódoltak előtte.
20
Miután kigúnyolták, levették róla a bíborruhát, felöltöztették saját ruhájába, és kivitték, hogy megfeszítsék őt.
21
Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet.
22
Elvitték őt a Golgota nevű helyre, ami ezt jelenti: Koponya-hely,
23
és mirhás bort adtak neki; de ő nem fogadta el.
24
Ekkor keresztre feszítették, és megosztoztak a ruháin, sorsot vetve, hogy ki mit kapjon.
25
Kilenc óra volt, amikor megfeszítették.
26
Felirat is volt a kereszten az ellene emelt vádról, amely így szólt: A ZSIDÓK KIRÁLYA.
27
Vele együtt feszítettek keresztre két rablót, egyet jobb, egyet pedig bal keze felől.
28
(És így teljesedett be az Írás, amely ezt mondja: "És bűnösök közé számlálták.")
29
Az arra járók fejüket csóválva káromolták, és ezt mondták: "Nosza te, aki lerombolod a templomot, és felépíted három nap alatt,
30
mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!"
31
Hasonlóan csúfolódtak a főpapok is maguk között az írástudókkal együtt, és így szóltak: "Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.
32
A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le a keresztről, hogy lássuk, és higgyünk." Azok is gyalázták, akik vele együtt voltak megfeszítve.
33
Amikor tizenkét óra lett, sötétség támadt az egész földön három óráig.
34
Három órakor Jézus hangosan felkiáltott: "Elói, elói, lámá sabaktáni!" - ami ezt jelenti: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?"
35
Néhányan az ott állók közül, akik meghallották, így szóltak: "Nézd, Illést hívja."
36
Valaki elfutott, megtöltött egy szivacsot ecettel, nádszálra tűzte, inni adott neki, és így szólt: "Lássuk csak, eljön-e Illés, hogy levegye?"
37
Jézus azonban hangosan felkiáltva kilehelte lelkét.
38
Ekkor a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt.
39
Amikor a százados, aki vele szemben állt, látta, hogy így lehelte ki lelkét, ezt mondta: "Bizony, ez az ember Isten Fia volt!"
40
Voltak ott asszonyok is, akik távolról figyelték; köztük a magdalai Mária, továbbá Mária, a kis Jakab és József anyja, valamint Salómé,
41
akik követték őt, és szolgáltak neki, amikor Galileában volt, és sok más asszony is, akik vele mentek fel Jeruzsálembe.
42
Amikor beesteledett, mivel az előkészület napja, vagyis szombat előtti nap volt,
43
eljött arimátiai József, a nagytanács tekintélyes tagja, aki maga is várta az Isten országát; bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét.
44
Pilátus csodálkozott azon, hogy már meghalt, ezért hívatta a századost, és megkérdezte tőle, hogy meghalt-e már.
45
Amikor ezt megtudta a századostól, kiadatta a holttestet Józsefnek.
46
Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, begöngyölte a gyolcsba, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a sírbolt bejárata elé.
47
A magdalai Mária és Mária, a József anyja pedig figyelte, hova helyezték őt.
