1
Kiálts csak! Válaszol-e valaki? Melyik szenthez fordulsz?
2
Mert az ostobát megöli a bosszúság, és a balgát halálba kergeti a heveskedés.
3
Én magam láttam, hogy egy ostoba gyökeret vert, de hirtelen elkorhadt a lakóhelyén.
4
Távol van fiaitól a segítség, eltapossák őket a kapuban, nem menti meg senki.
5
Aratását, melyet tövisek közül vett ki, megeszi az éhező, vagyona után liheg a szomjazó.
6
Nem a porból támad a hamisság, és nem a földből sarjad ki a vész,
7
hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak.
8
De én az Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,
9
aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul, csodás dolgokat, megszámlálhatatlanul.
10
Esőt ad a föld színére, vizet bocsát a mezőkre.
11
Magasra emeli az alant levőket, a gyászolókat oltalmazza segítsége.
12
Meghiúsítja a ravaszok terveit, nem alkot kezük maradandót.
13
Saját ravaszságukkal fogja meg a bölcseket és a cselszövők tanácsa megdől.
14
Nappal is sötétben botorkálnak, tapogatóznak délben is, mint éjjel.
15
Megszabadítja szájuk fegyverétől, az erős kezéből a szegényt.
16
Így lesz reménysége a nincstelennek, a csalárdság pedig elnémul.
17
Bizony boldog az az ember, akit Isten megfedd! A Mindenható fenyítését ne vesd meg!
18
Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de keze meg is gyógyít.
19
Hatszor is megment a nyomorúságból, hetedszer sem ér veszedelem.
20
Éhínségben megment a haláltól, háborúban a fegyveres kéztől.
21
Nyelvek ostorától rejtve leszel, nem kell félned, hogy pusztulás szakad rád.
22
Nevetsz a pusztuláson és éhségen, nem kell félned a föld vadjaitól,
23
mert a mező kövei is szövetségeseid, a mezei vadak is kibékülnek veled.
24
Megéred, hogy békesség lesz sátradban, otthonodat vizsgálva, nem lesz benne vétek.
25
Megéred, hogy sok utódod lesz, és sarjadékod annyi, mint földön a fű.
26
Érett korban térsz a sírba, ahogyan a kévéket idejében takarítják be.
27
Ezt kutattuk ki, így van ez! Hallgass rá, és jól jegyezd meg!
1
Ekkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2
Bárcsak igazán mérnék meg elkeseredésemet, szenvedésemmel együtt tennék mérlegre!
3
Bizony, súlyosabb a tenger homokjánál, ezért voltak balgák szavaim.
4
Mert a Mindenható nyilai vannak bennem, mérgüket issza lelkem, és Isten rettentései sorban elérnek engem.
5
Ordít-e a vadszamár a fűben, bőg-e az ökör a takarmány mellett?
6
Megeszik-e az ízetlen ételt sótlanul, vagy van-e íze a nyers tojásnak?
7
Érintésétől is iszonyodom: olyan az, mint a romlott étel.
8
Bárcsak teljesülne kívánságom, és beteljesítené Isten reménységemet!
9
Bárcsak úgy döntene Isten, hogy összezúz, kinyújtaná kezét, hogy elvágja életem fonalát!
10
Akkor még lenne vigaszom, tudnék örülni a kíméletlen fájdalomban is, hogy nem tagadtam meg a szent Isten beszédét.
11
Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem?
12
Nem vagyok olyan erős, mint a kő, nem ércből van a testem.
13
Hát nem kapok segítséget? El van zárva tőlem a szabadulás?
14
Baráti szeretetre van szüksége a szenvedőnek, ha elhagyta is a Mindenható félelmét.
15
Atyámfiai hűtlenek, mint a patak, ahogyan a patakok vize eltűnik,
16
amikor zavarosak a jégtől, ha olvadó hó rejtőzik bennük.
17
De idővel visszahúzódnak, elapadnak, a hőségben fenékig kiszikkadnak.
18
Letérnek útjukról a karavánok, de kietlen helyre jutnak, és elpusztulnak.
19
Nézelődnek Téma karavánjai, a sébai vándorok bennük reménykednek.
20
De megszégyenülnek, amiért bennük bizakodtak, csalódnak, amikor odaérnek.
21
Így lettetek nekem semmit érővé: látjátok a borzalmat, és féltek.
22
Mondtam-e, hogy adjatok valamit, vagy javaitokból vesztegessetek meg valakit érdekemben,
23
hogy mentsetek meg az ellenség kezéből, váltsatok ki a zsarnokok kezéből?
24
Tanítsatok, és elhallgatok, értessétek meg velem, miben tévedtem!
25
Milyen fájdalmas az őszinte beszéd! De mire való örökös feddésetek?
26
Szavakért akartok megfeddeni? Hiszen a szélnek szól a kétségbeesett ember!
27
Ti még az árvára is sorsot vettek, barátaitokra is alkudoztok!
28
Tekintsetek rám végre, szemetekbe csak nem hazudok!
29
Hagyjátok abba, ne legyen álnokság! Hagyjátok abba, még mindig igazam van!
30
Szólt-e nyelvem álnokságot? Nem érezné-e ínyem a romlást?
1
Csak küzdelem a halandó sorsa a földön, napjai úgy telnek, mint a napszámosnak!
2
Ahogyan a rabszolga eped az árnyék után, és a napszámos várja a munkabért,
3
úgy jutottak nekem hiábavaló hónapok, nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem.
4
Ha lefekszem, azt kérdem: Mikor kelhetek fel? Hosszú az este, és tele vagyok nyugtalansággal hajnalig.
5
Testemet férgek és porkéreg borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad.
6
Napjaim gyorsabbak a takács vetélőjénél, és reménytelenül múlnak el.
7
Gondold meg, hogy csak szellő az életem, szemem nem lát többé jót.
8
A rám néző szem nem pillant meg. Szemed felém fordítod, de már nem vagyok.
9
Eltűnt a felhő, elszállt. Éppígy nem jön vissza, aki leszáll a holtak hazájába.
10
Nem tér vissza házába többé, lakóhelyén sem tudnak róla többé.
11
Nem is tartóztatom meg a számat, beszélni fogok szorongó lélekkel, panaszkodni fogok keserű szívvel.
12
Tenger vagyok-e vagy tengeri szörny, hogy őrséget állítasz ellenem?
13
Mikor azt gondolom, hogy megvigasztal nyoszolyám, hordozza panaszomat fekhelyem,
14
akkor álmokkal rémítesz, látomásokkal rettentesz engem.
15
Inkább választom a fulladást, inkább a halált, mint e csontvázat.
16
Megvetem az életemet, nem kell tovább! Hagyj békén, mert időm csak egy lehelet!
17
Micsoda az ember, hogy ily nagyra tartod, és hogy így törődsz vele?
18
Minden reggel megvizsgálod, minden pillanatban próbára teszed.
19
Miért nem veszed le rólam a szemed? Nyálamat sem engeded lenyelni?
20
Ha vétkeztem, mit követtem el ellened, emberek őrzője? Miért tettél a céltábláddá? Talán terhedre vagyok?
21
Miért nem bocsátod meg vétkemet, miért nem nézed el bűnömet? Hiszen már a porban fekszem, mire keresel, már nem leszek.
1
Akkor megszólalt a súahi Bildád, és ezt mondta:
2
Meddig beszélsz ilyeneket, meddig lesz heves szél szádnak beszéde?
3
Meghamisítja-e Isten a jogot, elferdíti-e a Mindenható az igazságot?
4
Ha fiaid vétkeztek ellene, hibájukért fizetett meg nekik.
5
Ha te az Istent keresed, és a Mindenhatóhoz könyörögsz,
6
ha tiszta és becsületes vagy, bizonyosan őrködik fölötted, és békés otthont ad igazságodért.
7
Bár először kicsiny voltál, végül igen naggyá leszel.
8
Kérdezd csak meg az előző nemzedéket, jegyezd meg, amit kikutattak az atyák!
9
Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön.
10
Majd ők megtanítanak, és megmondják neked, tőlük származnak az értelmes szavak!
11
Felnő-e a nád mocsár nélkül? Megnő-e a sás víz nélkül?
12
Alig hajt ki, és ha le sem tépik, akkor is elszárad, minden fűnél előbb.
13
Így járnak, akik elfeledkeznek Istenről, az elvetemültek reménysége elvész.
14
Szétfoszlik bizakodásuk, bizodalmuk olyan, mint a pókháló.
15
Ha házára támaszkodik, nem marad meg, belekapaszkodik, de nem tud megállni.
16
Virul ugyan a napfényben, indája túlnő a kerítésen,
17
gyökerei átbújnak a kőrakáson, megkapaszkodnak a kőhalomban is,
18
de ha kiirtják helyéről, még az is megtagadja őt: Nem is láttalak!
19
Csak ennyi öröm van az útján. Azután más nő a földből.
20
Nem veti meg Isten a feddhetetlent, és nem fogja kézen a gonosztevőket.
21
Megtölti még szádat nevetéssel, és ajkaidat ujjongással.
22
Gyűlölőidet szégyen borítja, és nem lesz sátra a bűnösöknek.
1
Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete,
2
amint meg van írva Ézsaiás próféta könyvében: "Íme, elküldöm előtted követemet, aki elkészíti utadat;
3
kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit!"
4
Történt pedig, hogy János keresztelt a pusztában, és hirdette a megtérés keresztségét a bűnök bocsánatára.
5
Akkor kiment hozzá Júdea egész vidéke, kimentek a jeruzsálemiek is mind, és - amikor megvallották bűneiket - megkeresztelte őket a Jordán vizében.
6
János ruhája teveszőrből volt, derekán bőrövet viselt, sáskát evett, meg erdei mézet,
7
és ezt hirdette: "Utánam jön, aki erősebb nálam, és én még arra sem vagyok méltó, hogy lehajolva saruja szíját megoldjam.
8
Én vízzel kereszteltelek meg titeket, ő pedig Szentlélekkel fog megkeresztelni."
9
Történt pedig azokban a napokban, hogy eljött Jézus a galileai Názeretből, és megkeresztelte őt János a Jordánban.
10
És amikor jött ki a vízből, látta, hogy megnyílik a menny, és leszáll rá a Lélek mint egy galamb;
11
a mennyből pedig hang hallatszott: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm."
12
A Lélek pedig azonnal kivitte a pusztába.
13
Negyven napig volt a pusztában, miközben kísértette a Sátán. Vadállatokkal volt együtt, és angyalok szolgáltak neki.
14
Miután Jánost fogságba vetették, elment Jézus Galileába, és így hirdette az Isten evangéliumát:
15
"Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban."
16
Amikor a Galileai-tenger partján járt, meglátta Simont és Andrást, a Simon testvérét, amint hálót vetettek a tengerbe, mivel halászok voltak;
17
és így szólt hozzájuk Jézus: "Jöjjetek utánam, és emberhalászokká teszlek benneteket."
18
Erre azok a hálókat otthagyva azonnal követték őt.
19
Amikor kissé továbbment, meglátta Jakabot, a Zebedeus fiát és Jánost, a testvérét, amint a hálóikat rendezgették a hajóban;
20
és azonnal elhívta őket, azok pedig apjukat, Zebedeust a napszámosokkal együtt a hajóban hagyva, elmentek őutána.
21
Ezután elmentek Kapernaumba. Szombaton azonnal a zsinagógába ment, és tanított.
22
Álmélkodtak a tanításán, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, nem pedig úgy, mint az írástudók.
23
Éppen ott volt a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállott ember, aki így kiáltott fel:
24
"Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket? Tudom rólad, ki vagy: az Isten Szentje."
25
Jézus ráparancsolt: "Némulj el, és menj ki belőle!"
26
A tisztátalan lélek pedig megrázta azt az embert, hangosan kiáltott, és kiment belőle.
27
Mindnyájan annyira megdöbbentek, hogy ezt kérdezgették egymástól: "Milyen új tanítás ez? Hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is és azok engedelmeskednek neki."
28
És gyorsan elterjedt Jézus híre mindenfelé, Galilea egész környékén.
29
Mindjárt ezután kimentek a zsinagógából, és Jézus elment Jakabbal és Jánossal együtt Simon és András házába.
30
Simon anyósa lázasan feküdt, és mindjárt szóltak felőle Jézusnak,
31
aki odamenve megfogta a kezét, és talpra állította, úgyhogy az asszonyt elhagyta a láz, és szolgált nekik.
32
Estefelé pedig, amikor lement a nap, hozzávittek minden beteget és megszállottat;
33
az egész város összegyűlt az ajtó előtt.
34
Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított; sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte beszélni az ördögöket; azok ugyanis felismerték őt.
35
Nagyon korán, a hajnali szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott.
36
Simon és a vele levők azonban utána siettek,
37
és amikor megtalálták, így szóltak hozzá: "Mindenki téged keres."
38
Ő pedig ezt mondta nekik: "Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is hirdessem az igét, mert azért jöttem."
39
És elment Galilea-szerte a zsinagógákba, hirdette az igét, és kiűzte az ördögöket.
40
Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: "Ha akarod, meg tudsz tisztítani."
41
Jézus megszánta, kezét kinyújtva megérintette, és így szólt hozzá: "Akarom, tisztulj meg!"
42
És azonnal eltávozott róla a lepra, és megtisztult.
43
Jézus erélyesen rászólva azonnal elküldte,
44
és ezt mondta neki: "Vigyázz, senkinek semmit el ne mondj, hanem menj el, mutasd meg magadat a papnak, és ajánld fel tisztulásodért, amit Mózes rendelt - bizonyságul nekik!"
45
Az pedig elment, és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet, úgyhogy Jézus nem mehetett többé nyíltan városba, hanem kint, lakatlan helyeken tartózkodott, és oda mentek hozzá mindenfelől.
