1
Élt Úc földjén egy Jób nevű ember, aki feddhetetlen és becsületes ember volt, félte az Istent, és kerülte a rosszat.
2
Hét fia és három leánya született neki.
3
Hétezer juh, háromezer teve, ötszáz pár ökör és ötszáz szamár volt a jószága, és igen sok szolgája volt. Ez az ember tekintélyesebb volt minden keleti embernél.
4
Fiai lakomát szoktak tartani odahaza, mindegyik a maga napján. Ilyenkor üzentek három nőtestvérüknek, és őket is meghívták, hogy velük együtt egyenek és igyanak.
5
Amikor azonban a lakoma napjai sorra lejártak, értük küldött Jób, és megszentelte őket úgy, hogy korán reggel fölkelt, és annyi égőáldozatot mutatott be, ahányan voltak. Mert azt gondolta Jób: Hátha vétkeztek a fiaim, és káromolták Istent szívükben. Így szokott tenni Jób minden alkalommal.
6
Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is.
7
Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem.
8
Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat.
9
A Sátán így felelt az ÚRnak: Nem ok nélkül féli Jób az Istent!
10
Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön.
11
De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá arra, amije van, majd káromol még téged!
12
Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az ÚR elől.
13
Egyszer, amikor Jób fiai és leányai lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában,
14
hírnök érkezett Jóbhoz, és így szólt: A marhákkal szántottak, a szamarak pedig mellettük legelésztek.
15
De a sébaiak rájuk rontottak, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
16
Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Istentől tűz hullott az égből, amely megégette, és elpusztította a juhokat és a legényeket. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
17
Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: A káldeusok három csapatban rajtaütöttek a tevéken, és elvitték azokat, a legényeket pedig kardélre hányták. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
18
Még ez beszélt, amikor megérkezett a másik, és így szólt: Fiaid és leányaid lakomáztak, és borozgattak elsőszülött testvérük házában.
19
De hirtelen nagy szél támadt a puszta felől, megrendítette a ház négy sarkát, az rászakadt a fiatalokra, és meghaltak. Csak én menekültem meg, hogy hírt adhassak neked.
20
Jób ekkor fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult,
21
és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!
22
Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób, és nem követett el megbotránkoztató dolgot Isten ellen.
1
Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az ÚR előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is, és megállt az ÚR előtt.
2
Az ÚR megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az ÚRnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem.
3
Erre ezt mondta az ÚR a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön. Feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. Még most is kitartóan feddhetetlen, bár felingereltél ellene, hogy ok nélkül tönkretegyem.
4
A Sátán azonban így válaszolt az ÚRnak: Bőrért bőrt ad az ember, de az életéért mindent odaad!
5
Nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá csontjaira és a húsára, majd káromol még téged!
6
Az ÚR ezt felelte a Sátánnak: A kezedbe adom, csak az életére vigyázz!
7
A Sátán eltávozott az ÚR színe elől, és megverte Jóbot rosszindulatú fekélyekkel tetőtől talpig.
8
Jób fogott egy cserépdarabot, azzal vakarta magát, és hamuba ült.
9
A felesége ezt mondta neki: Még most is kitartóan feddhetetlen vagy? Átkozd meg Istent, és halj meg!
10
De ő így felelt neki: Úgy beszélsz te is, ahogyan a bolondok szoktak beszélni! Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával.
11
Amikor meghallotta Jób három barátja, hogy mennyi baj érte őt, eljöttek a lakóhelyükről: a témáni Elifáz, a súahi Bildád és a naamái Cófár. Megállapodtak egymással, hogy elmennek hozzá, és részvéttel vigasztalják őt.
12
Amint azonban messziről megpillantották, alig ismertek rá. Hangosan sírni kezdtek, megszaggatták köntösüket, és port szórtak a fejükre.
13
És mellette ültek a földön hét nap és hét éjjel; de egyik sem szólt hozzá egy szót sem, mert látták, hogy milyen nagy a fájdalma.
1
Végre kinyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.
2
Megszólalt Jób, és ezt mondta:
3
Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!
4
Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár!
5
Vegye birtokba sötétség, a halál árnyéka, lakozzék rajta felhő, nappal is sötétség tegye rémessé!
6
Azt az éjszakát vak sötétség ragadja el! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!
7
Legyen az az éjszaka meddő, ne legyen akkor ujjongás!
8
Rontsák meg, akik képesek megátkozni a nappalt, felingerelni a Leviátánt.
9
Sötétüljenek el annak alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait,
10
mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot!
11
Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?
12
Miért is vettek engem térdre, és emlőkre, hogy szopjak?
13
Akkor most feküdnék, és békén lennék. Akkor aludnék, és nyugalmam volna,
14
a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak,
15
vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk van, és ezüsttel töltötték meg házaikat.
16
Vagy miért nem lettem olyan, mint az elásott koraszülött, mint a világosságot nem látott csecsemők?
17
Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt.
18
A foglyok ott mindnyájan nyugton vannak, nem hallják a hajcsárok hangját.
19
Egyforma ott a kicsiny és a nagy, és a rabszolga megszabadul urától.
20
Miért is ad világosságot a nyomorultnak, és életet a megkeseredett lelkűeknek,
21
akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset,
22
akik ujjongva örülnek, örvendeznek, ha megtalálták a sírt;
23
az útvesztőbe jutott embernek, akit Isten kerített be?
24
Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás.
25
Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem.
26
Nincs pihenésem, se csendességem, nincs nyugalmam, remegés jön rám.
1
Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
2
Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e? Mert ki tudja itt magába fojtani a szót?
3
Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted.
4
A botladozót talpra állították szavaid, és a roskadozó térdeket erőssé tetted.
5
Most, hogy rajtad a sor, fáraszt? Amikor téged ér csapás, megzavarodsz?
6
Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen utad?
7
Emlékezz csak: pusztult-e el valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket?
8
Ahogyan én láttam, a hamisságot szántók és a vészt vetők ugyanazt aratják.
9
Az Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek.
10
Az oroszlán ordíthat, a fiatal oroszlán bömbölhet, de majd kitörnek az oroszlánkölykök fogai!
11
Elpusztul a hím oroszlán martalék nélkül, és elszélednek a nőstény oroszlán kölykei.
12
Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem,
13
éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre.
14
Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat.
15
Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen.
16
Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok:
17
Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
18
Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.
19
Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják mint a molyt!
20
Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre.
21
Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.
1
Szombat elmúltával, a hét első napjának hajnalán, elment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
2
És íme, nagy földrengés volt, az ÚR angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ, és leült rá.
3
Tekintete olyan volt, mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó.
4
Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szinte holtra váltak.
5
Az asszonyokat pedig így szólította meg az angyal: "Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
6
Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg azt a helyet, ahol feküdt.
7
És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halottak közül, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek!"
8
Az asszonyok gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt tanítványainak.
9
És íme, Jézus szembejött velük, és ezt mondta: "Legyetek üdvözölve!" Ők pedig odamentek hozzá, megragadták a lábát, és leborultak előtte.
10
Ekkor Jézus így szólt hozzájuk: "Ne féljetek: menjetek el, adjátok hírül atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem."
11
Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt.
12
Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak,
13
és így szóltak: "Ezt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk.
14
És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból."
15
Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kioktatták őket. El is terjedt ez a szóbeszéd a zsidók között mind a mai napig.
16
A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket.
17
Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig kétségek fogták el őket.
18
Jézus hozzájuk lépett, és így szólt: "Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.
19
Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében,
20
tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig."
