1
Mindezt saját szememmel láttam, fülemmel hallottam, és megértettem.
2
Én is tudom, amit ti tudtok, nem vagyok alábbvaló, mint ti.
3
Ezért a Mindenhatóval akarok beszélni, Istennel szemben akarok védekezni.
4
Mert hazugságot kentek rám, mindnyájan mihaszna orvosok vagytok.
5
Bár elhallgatnátok egészen, akkor bölcsek maradnátok!
6
Hallgassátok meg védekezésemet, és figyeljetek ajkam ellenvetéseire.
7
Isten érdekében beszéltek álnokságot? Az ő érdekében beszéltek hamisságot?
8
Neki akarjátok pártját fogni, vagy Isten mellett perbe szállni?
9
Jó lesz-e, ha megvizsgál benneteket? Becsaphatjátok-e, ahogyan becsapjátok az embereket?
10
Szigorúan megbüntet titeket, ha titokban személyválogatók vagytok.
11
Nem ijedtek meg fenséges voltától? Nem fog el benneteket rettegés?
12
Jeles mondásaitok hamuba írt példázatok, sáncaitok agyagsáncok.
13
Hallgassatok már el, hadd beszéljek én, bármi történjék is velem!
14
Miért szaggatnám fogaimmal testemet, miért tenném kockára életemet?
15
Hiszen megölhet engem! Nem is reménykedem! Csak utaimat akarom védeni előtte.
16
Már az is segítség nekem, hogy elvetemültek nem kerülhetnek elé.
17
Azért hallgassatok figyelmesen szavamra, fületekkel magyarázatomra.
18
Íme, előterjesztem ügyemet! Tudom, hogy nekem van igazam.
19
Van-e, aki perbe száll velem? Akkor elhallgatok és kimúlok.
20
Csak kettőt ne tégy velem, színed elől akkor nem rejtőzöm el:
21
vedd le rólam kezed, ne rémíts és ne ijessz engem!
22
Szólj hozzám, és én válaszolok, vagy én beszélek, és te felelj nekem!
23
Mi a bűnöm, mi a vétkem? Hitszegésem és vétkem ismertesd meg velem!
24
Miért rejted el arcodat, miért tartasz ellenségednek?
25
Elsodort falevelet rémítesz, és száraz szalmaszálat üldözöl,
26
hogy ily sok keserűséget róttál rám, s ifjúkori bűneimért fizetsz meg nekem?!
27
Béklyót tettél a lábamra, ellenőrzöd minden ösvényemet, még lábam nyomát is megjegyzed!
28
Korhadtan mállok szét, mint a molyrágta ruha.
1
Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.
2
Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.
3
Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!
4
Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem.
5
Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,
6
akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!
7
Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.
8
Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,
9
a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.
10
De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?
11
Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
12
de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.
13
Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.
14
Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.
15
Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.
16
Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet.
17
Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.
18
Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről.
19
A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét.
20
Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.
21
Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.
22
Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.
1
Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
2
Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát?
3
Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal?
4
Te már az istenfélelmet is semmibe veszed, megcsonkítod az áhítatot is Isten színe előtt.
5
A bűn tanítja erre a szádat, és a ravaszok nyelvét választottad.
6
Saját szád tesz bűnössé, nem én, és ajkaid vallanak ellened.
7
Talán te születtél először az emberek között, és előbb keletkeztél a halmoknál?
8
Talán kihallgattad Isten titkát, és magadhoz ragadtad a bölcsességet?
9
Mit tudsz, amit mi nem tudunk? Mihez értesz, ami nálunk nincs meg?
10
Ősz is, meg öreg is akad közöttünk, jóval idősebb apádnál.
11
Kevésnek tartod Isten vigasztalását és a hozzád szelíden szóló beszédet?
12
Hova ragadott el a szíved, és miért villognak szemeid,
13
hogy Isten ellen fordítod lelkedet, és ily szavakat ejtesz ki a szádon?
14
Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól született?
15
Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta szemében.
16
Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet!
17
Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit megláttam, azt beszélem el,
18
amit a bölcsek hirdettek, s nem titkolták el azt, ami atyáiktól való.
19
Egyedül nekik adatott ez az ország, és közöttük nem járt idegen.
20
A bűnös minden nap gyötrődik, az erőszakos ember évei meg vannak számlálva.
21
Rémítő hangok vannak a fülében, béke idején tör rá a pusztító.
22
Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget, mert fegyver leselkedik rá.
23
Kenyér után bolyong, hogy hol találna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
24
Szorongató szükség ijesztgeti, erőt vesz rajta, mint rohamra kész király,
25
mert Isten ellen nyújtotta ki kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött.
26
Nekiszegzett nyakkal rohant ellene, szegekkel sűrűn kivert pajzsával.
27
Mivel zsír fedi az arcát, és háj rakódott a tomporára;
28
pusztulásra szánt városokban lakott, házakban, ahol nem szabad lakni, mert romhalmazzá lesznek.
29
Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona, és nem hajlik földig a kalásza.
30
Nem kerüli el a sötétséget, hajtásait hőség szárítja el, Isten szele sodorja el.
31
Ne bízzék hiábavalóságban, mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe.
32
Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki,
33
mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát.
34
Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat.
35
Nyomorúságot fogannak, bajt szülnek és méhükben csalás érlelődik.
1
Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2
Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3
Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4
Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.
5
Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.
6
Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.
7
Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.
8
Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9
Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.
10
Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11
Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12
Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.
13
Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14
Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15
Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.
16
Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.
17
Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18
Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19
Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.
20
Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,
21
hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.
22
Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.
1
Ismét tanítani kezdett a tengerparton, és igen nagy sokaság gyülekezett hozzá, ezért hajóba szállva a tengeren tartózkodott; az egész sokaság pedig a tengerparton volt.
2
Sokat tanította őket példázatokban; és ezt mondta nekik tanítás közben:
3
"Halljátok! Íme, kiment a magvető vetni,
4
és történt vetés közben, hogy egyik mag az útfélre esett, de jöttek a madarak, és felkapkodták.
5
Másik meg a sziklás helyre esett, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtott, mert nem volt mélyen a földben;
6
amikor pedig felkelt a nap, megperzselődött, és mivel nem volt gyökere, kiszáradt.
7
Egy másik a tövisek közé esett, de a tövisek megnőttek, megfojtották, és így nem hozott termést.
8
A többi pedig a jó földbe esett, és termést hozott, miután kikelt és szárba szökkent, és meghozta egyik a harmincszorosát, másik a hatvanszorosát, sőt némelyik a százszorosát is."
9
Majd hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!"
10
Amikor egyedül maradt, a körülötte levők a tizenkettővel együtt megkérdezték őt a példázatokról.
11
Jézus így szólt hozzájuk: "Nektek megadatott az Isten országának titka, de a kívülvalóknak minden példázatokban adatik;
12
hogy akik néznek, nézzenek ugyan, de ne lássanak, és akik hallanak, halljanak ugyan, de ne értsenek, hogy meg ne térjenek, és bűneik meg ne bocsáttassanak."
13
Azután így szólt hozzájuk: "Nem értitek ezt a példázatot? Akkor hogyan fogjátok megérteni a többit?
14
A magvető az igét veti.
15
Akik az útfélen vannak: oda hull az ige; de amikor meghallják, azonnal jön a Sátán, és kiragadja a beléjük vetett igét.
16
Akiknél a mag a sziklás talajra hullott: amikor meghallják az igét, azonnal örömmel fogadják,
17
de nem gyökerezik meg bennük, ezért csak ideig való, és ha nyomorúságot vagy üldözést kell szenvedniük az ige miatt, azonnal eltántorodnak.
18
Másoknál a tövisek közé hullott a mag: ezek meghallják az igét,
19
de e világ gondja, a gazdagság csábítása, vagy egyéb dolgok megkívánása megfojtja az igét, úgyhogy ez sem hoz termést.
20
Akiknél a jó földbe hullott a mag: ezek hallgatják az igét, befogadják, és az egyik harmincszoros, a másik hatvanszoros és némelyik százszoros termést hoz."
21
Ezután így szólt hozzájuk: Vajon azért veszik-e elő a lámpást, hogy a véka alá tegyék, vagy az ágy alá? Nem azért, hogy a lámpatartóba tegyék?
22
Mert nincs semmi rejtett dolog, ami ki ne derülne, és semmi titok, ami napfényre ne jutna.
23
Ha valakinek van füle a hallásra, hallja!"
24
Ezt is mondta nekik: "Vigyázzatok, hogy mit hallotok! Amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek nektek, sőt ráadást is adnak.
25
Mert akinek van, annak adatik, és akinek nincs, attól az is elvétetik, amije van."
26
Jézus ezt is mondta: "Úgy van az Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe,
27
azután alszik és felkel, éjjel és nappal: a mag sarjad és nő, ő pedig nem tudja, hogyan.
28
Magától terem a föld, először zöld sarjat, azután kalászt, azután érett magot a kalászban.
29
Amikor pedig a termés engedi, azonnal nekiereszti a sarlót, mert itt az aratás."
30
Majd így folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát, vagy milyen példázatba foglaljuk?
31
Olyan, mint a mustármag: mikor elvetik a földbe, kisebb minden magnál a földön,
32
miután pedig elvetették, megnő és nagyobb lesz minden veteménynél, és olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészket rakhatnak az égi madarak."
33
Még sok hasonló példázatban hirdette nekik az igét úgy, amint megérthették.
34
Példázat nélkül nem is szólt hozzájuk, maguk között azonban tanítványainak megmagyarázott mindent.
35
Ugyanezen a napon, amikor este lett, így szólt hozzájuk: "Menjünk át a túlsó partra."
36
Miután tehát elbocsátották a sokaságot, magukkal vitték őt, úgy, ahogy éppen a hajóban volt; de más hajók is voltak a nyomában.
37
Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni.
38
Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: "Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?"
39
Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: "Hallgass el, némulj meg!" És elállt a vihar, és nagy csendesség lett.
40
Akkor ezt mondta nekik: "Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?"
41
Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: "Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?"
