1
Volt Efraim hegyvidékén egy Míká nevű ember.
2
Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amit elvettek tőled, és ami miatt átkot mondtál a fülem hallatára is, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az ÚR, fiam!
3
Amikor visszaadta anyjának az ezeregyszáz ezüstöt, ezt mondta az anyja: Ezt az ezüstöt én arra szántam, hogy az ÚRnak szentelem a fiamért: készítsenek belőle faragott és öntött bálványszobrot. Most azért visszaadom neked.
4
De a fiú újból visszaadta az ezüstöt anyjának. Ekkor az anyja fogott kétszáz ezüstöt, odaadta az ötvösnek, az pedig faragott és öntött bálványszobrot készített belőle. Ez Míká házába került.
5
Ennek a Míkának volt egy házi szentélye. Készíttetett éfódot és házibálványt, egyik fiát pedig felavatta, és az lett a papja.
6
Abban az időben nem volt király Izráelben, mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.
7
Volt egy ifjú lévita Júda nemzetségéből, a júdai Betlehemből, de jövevény volt ott.
8
Elindult azért ez a férfi a júdai Betlehem városából, hogy ott tartózkodjék, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott el vándorlása közben Efraim hegyvidékére, a Míká házához.
9
Míká megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Lévita vagyok, a júdai Betlehemből; megyek, míg alkalmas helyet találok, hogy ott tartózkodjam.
10
Ekkor Míká azt mondta neki: Maradj nálam, légy atyám és papom! Én pedig adok neked évenként tíz ezüstöt, egy rend ruhát és élelmet. A lévita belement.
11
Úgy döntött a lévita, hogy ott marad annál az embernél. Az pedig olyannak tekintette az ifjút, mint a saját fiát.
12
Míká tisztébe avatta a lévitát, s így az ifjú a papjává lett, és Míká házában élt.
13
Míká pedig ezt mondta: Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az ÚR, mert egy lévita lett a papom.
