Jónás könyve fejezet 4

Könyv
Fejezet
1
Ez azonban nagyon rosszul esett Jónásnak, és megharagudott.
2
Így imádkozott az ÚRhoz: Ó, URam! Gondoltam én ezt már akkor, amikor még hazámban voltam! Azért akartam először Tarsísba menekülni, mert tudtam, hogy te kegyelmes és irgalmas Isten vagy, türelmed hosszú, nagy a szereteted, és még a rosszat is megbánod.
3
Most azért URam, vedd el az én életemet, mert jobb meghalnom, mint élnem!
4
Az ÚR azonban ezt kérdezte: Igazad van-e, hogy haragszol?!
5
Azután kiment Jónás a városból, letelepedett a várostól keletre, készített ott magának egy kunyhót, és odaült az árnyékába, hogy lássa, mi történik majd a várossal.
6
Az ÚRisten pedig úgy intézte, hogy egy bokor nőjön Jónás fölé, árnyékot tartva a feje fölött, és megvédje a rosszulléttől. Jónás nagyon örült a bokornak.
7
Isten azonban úgy intézte, hogy másnap hajnalhasadáskor egy féreg megszúrja a bokrot, és az elszáradjon.
8
Amikor kisütött a nap, Isten úgy intézte, hogy tikkasztó keleti szél támadjon. Jónás napszúrást kapott, ájuldozott, a halált kívánta magának, és azt mondta: Jobb meghalnom, mint élnem!
9
Akkor Isten ezt kérdezte Jónástól: Igazad van-e, amikor haragszol emiatt a bokor miatt? Ő így felelt: Igazam van! Haragszom mindhalálig!
10
Az ÚR ezt mondta: Te szánod ezt a bokrot, amelyért nem fáradtál, és amelyet nem te neveltél&#59; amely egy éjjel felnőtt, másik éjjelre pedig elpusztult.
11
Én meg ne szánjam meg Ninivét, a nagy várost, amelyben több mint tizenkétszer tízezer ember van, akik nem tudnak különbséget tenni a jobb és a bal kezük között? És ott a sok állat is!
Április 2026
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3


10518517
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
42
1759
12727
10493070
44885
113254
10518517

IP Címed: 216.73.217.29
Szerver Idő: 2026-04-27 00:37:48