1
Jób folytatta beszédét, és ezt mondta:
2
Az élő Istenre mondom, aki megfosztott igazamtól, és a Mindenhatóra, aki megkeserítette lelkemet,
3
hogy amíg csak lélegzem, és Isten lehelete van bennem,
4
nem szól ajkam álnokságot, nem mond nyelvem hamisságot.
5
Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak nektek! Míg csak meg nem halok, nem engedek feddhetetlenségemből.
6
Igazamhoz ragaszkodom, nem hagyom, egyetlen napomért sem gyaláz a szívem.
7
Úgy járjon ellenségem, mint a bűnös ember, és aki ellenem támad, mint az álnok.
8
Mert van-e reménye az elvetemültnek, ha véget vet neki Isten, és számon kéri tőle életét?
9
Meghallgatja-e Isten a kiáltását, ha végszükségbe kerül?
10
Gyönyörködhet-e a Mindenhatóban? Segítségül hívhatja-e bármikor az Istent?
11
Megtanítalak benneteket Isten hatalmára. Nem titkolom el, mi a Mindenható terve.
12
Hiszen mindnyájan látjátok! Miért beszéltek hát hiábavalóságot?
13
Ez jut a bűnös embernek Istentől, ilyen örökséget kapnak az erőszakoskodók a Mindenhatótól:
14
Ha sok gyermeke lesz is, fegyver vár rájuk, utódaiknak kenyere sem lesz elég.
15
Maradékait dögvész viszi sírba, özvegyeik nem siratják őket.
16
Ha annyi ezüstöt halmozna is fel, mint a por, és annyi öltözéket készíttetne, mint az agyag:
17
készíttethet, de az igazak öltik majd magukra, az ezüstön pedig az ártatlanok osztoznak.
18
Háza, amit épített, mint a molyfészek, vagy mint a kunyhó, melyet a csősz készített.
19
A gazdag lefekszik, de nem lesz az többé: mire fölnyitja szemét, semmije sem lesz.
20
Rémület lepi meg, mint az árvíz, éjjel ragadja el a forgószél.
21
Fölkapja őt a keleti szél, és elmegy, elragadja lakóhelyéről.
22
Dobálja kíméletlenül, futva menekül előle.
23
Összecsapják tenyerüket miatta, és fölszisszennek lakóhelyén.
