Királyok II könyve fejezet 11

Könyv
Fejezet
1
Amikor Ataljá, Ahazjá anyja látta, hogy meghalt a fia, fogta magát, és kipusztította a királyi család minden ivadékát.
2
De Jóseba, Jórám király lánya, Ahazjá húga fogta Jóást, Ahazjá fiát, és kilopta őt a királyfiak közül, akiket halálra szántak, és őt meg a dajkáját a hálószobába vitte. Azután elrejtették Ataljá elől, és így őt nem ölték meg.
3
Nála volt elrejtve hat évig az ÚR házában. Az országban pedig Ataljá uralkodott.
4
A hetedik évben Jójádá magához rendelte a palotaőrség és a testőrök századparancsnokait, és bevitte őket magával az ÚR házába. Szövetséget kötött velük, és megeskette őket az ÚR házában, majd megmutatta nekik a királyfit.
5
Azután megparancsolta nekik: Ezt tegyétek: egyharmada azoknak, akik a nyugalom napján lépnek szolgálatba, a királyi palotánál álljon őrségen.
6
Egyharmad rész a Szúr-kapuban, egyharmad rész pedig a testőrök mögötti kapuban legyen. Így álljatok őrségen a palota körül, a szokásnak megfelelően!
7
Az a két szakaszotok is, amely a nyugalom napján az őrséget átadja, maradjon szolgálatban az ÚR házánál, a király mellett.
8
Vegyétek körül a királyt, legyen mindenkinek kezében a fegyvere&#59; aki pedig a sorok közé be akar hatolni, azt meg kell ölni! A király mellett legyetek, akármerre jön-megy!
9
A századparancsnokok mindenben úgy jártak el, ahogyan Jójádá főpap megparancsolta. Mindegyik maga mellé vette az embereit, a nyugalom napján szolgálatba lépőket, meg azokat, akik a nyugalom napján a szolgálatból kilépnek, és bementek Jójádá főpaphoz.
10
A főpap pedig odaadta a századparancsnokoknak Dávid király lándzsáit és pajzsait, amelyek az ÚR házában voltak.
11
A testőrök fegyverrel a kezükben felálltak a templom jobb oldalától a templom bal oldaláig, az oltárhoz és a templomhoz, és körülvették a királyt.
12
Akkor Jójádá kivezette a királyfit, és fejére tette a koronát&#59; kezébe adta az uralkodás okmányát, és így királlyá választották, és felkenték őt. Tapsoltak, és így kiáltottak: Éljen a király!
13
Meghallotta Ataljá a testőrök és a nép lármáját, ezért bement a nép közé az ÚR házába.
14
Amikor látta, hogy a király ott áll egy emelvényen, amint szokás, a király körül pedig ott vannak a parancsnokok és a kürtösök, az egész köznép meg örül, és fújja a kürtöket, akkor Ataljá megszaggatta a ruháját, és ezt kiáltotta: Összeesküvés! Összeesküvés!
15
De Jójádá főpap azt parancsolta a haderő élén álló századparancsnokoknak, hogy vezessék ki a sorok között&#59; ha pedig valaki utánamegy, azt öljék meg fegyverrel. A főpap ugyanis nem akarta, hogy az ÚR házában öljék meg Atalját.
16
De amikor a királyi palota kocsibejáratához ért, rátámadtak, és megölték ott.
17
Jójádá azután szövetséget kötött az ÚR, a király és a nép között arra nézve, hogy az ÚR népe lesznek&#59; ugyanígy a király és a nép között is.
18
Az ország egész népe pedig behatolt a Baal templomába, és lerombolta azt. Oltárait és bálványképeit teljesen összezúzták, Mattánt, a Baal papját meggyilkolták az oltárok előtt. Ezután a főpap felügyelőket rendelt az ÚR házába.
19
Majd maga mellé vette a századparancsnokokat, a palotaőrséget, a testőröket és az ország egész népét, és lekísérték a királyt az ÚR házából. A testőrök kapuján át bevonultak a királyi palotába, ő pedig a királyi trónra ült.
20
Az ország egész népe örült, a város pedig nyugodt maradt, noha Atalját megölték fegyverrel a királyi palotában.
21
Jóás hétéves korában lett király.
Április 2026
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3


10517395
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
679
2132
11605
10493070
43763
113254
10517395

IP Címed: 216.73.217.29
Szerver Idő: 2026-04-26 08:38:16