1
Izráel fiai Éhúd halála után ismét azt tették, amit rossznak lát az ÚR.
2
Ezért odaadta őket az ÚR Jábínnak, Kánaán királyának a kezébe, aki Hácórban uralkodott. Hadseregparancsnoka Sisera volt, aki Haróset-Gójimban lakott.
3
Ekkor segítségért kiáltottak Izráel fiai az ÚRhoz, mert Jábínnak kilencszáz vas harci kocsija volt, és húsz esztendeig keményen sanyargatta Izráel fiait.
4
Abban az időben Debóra prófétanő, Lappídót felesége volt a bíró Izráelben.
5
Debóra pálmája alatt szokott tartózkodni Rámá és Bétel között, az Efraim-hegyvidéken, ide jártak fel hozzá Izráel fiai, hogy ítéletet hozzon.
6
Elküldött Bárákért, Abínóam fiáért, és elhívatta Kedes-Naftáliból. Azt mondta neki: Ezt parancsolja az ÚR, Izráel Istene: Menj, vonulj a Tábór hegyére, végy magad mellé tízezer embert Naftáli fiai és Zebulón fiai közül!
7
Én pedig ellened vezetem a Kísón patakjához Siserát, Jábín hadseregparancsnokát, harci kocsijaival és hatalmas seregével, de a kezedbe adom őt!
8
Bárák azonban ezt mondta neki: Ha velem jössz, elmegyek, de ha nem jössz velem, én se megyek.
9
Debóra azt felelte: Szívesen elmegyek veled, de akkor nem a tiéd lesz a dicsőség azon az úton, amelyen elindulsz, mert asszony kezére adja az ÚR Siserát. Azzal fölkelt Debóra, és elment Bárákkal Kedes felé.
10
Bárák pedig Kedesbe hívta Zebulónt és Naftálit, és tízezer ember vonult a nyomában; vele ment Debóra is.
11
A kéni Heber különvált a kéniektől, Mózes sógorának, Hóbábnak a fiaitól, és Caanaim tölgyeséig sátorozott, amely Kedes mellett van.
12
Amikor jelentették Siserának, hogy Bárák, Abínóam fia felvonult a Tábór hegyére,
13
Sisera a Kísón patakjához vezényelte összes harci kocsiját Haróset-Gójimból, a kilencszáz vas harci kocsit, és egész hadi népét.
14
Akkor ezt mondta Debóra Báráknak: Támadj, mert ezen a napon kezedbe adja az ÚR Siserát! Az ÚR vonul előtted! Bárák lejött a Tábór hegyéről, és mögötte a tízezer ember.
15
Az ÚR pedig megzavarta Siserát összes harci kocsijával és egész táborával együtt Bárák fegyvere előtt annyira, hogy Sisera leugrott hadi szekeréről, és gyalog futott el.
16
Bárák pedig üldözte a harci kocsikat és a tábort egészen Haróset-Gójimig. Sisera egész tábora elpusztult fegyver által, egyetlen ember sem maradt meg.
17
Sisera gyalog futott Jáélnak, a kéni Heber feleségének a sátráig, mert béke volt Jábín, Hácór királya és a kéni Heber háza népe között.
18
Jáél kijött Sisera elé, és ezt mondta neki: Térj be, uram, térj be hozzám, ne félj! - Betért hozzá a sátorba, és ő betakarta egy takaróval.
19
Sisera ezt mondta neki: Adj innom egy kis vizet, mert szomjas vagyok. Erre az asszony kinyitott egy tejestömlőt, inni adott neki, és betakarta.
20
A férfi ezt mondta neki: Állj a sátor nyílásához, és ha jön valaki, és azt kérdi tőled van-e itt valaki, mondd, hogy nincs.
21
Ekkor Jáél, Heber felesége fogott egy sátorcöveket, kezébe vette a pörölyt, halkan bement hozzá, és beleverte a cöveket a halántékába, úgyhogy odaszegezte a földhöz. Sisera ugyanis mélyen aludt, mert fáradt volt. Így halt meg.
22
Amikor Bárák Siserát üldözve odaért, Jáél kiment elé, és azt mondta neki: Gyere, megmutatom neked azt az embert, akit keresel. Bement hozzá, és Sisera ott feküdt holtan, a cövekkel a halántékában.
23
Így alázta meg Isten azon a napon Jábínt, Kánaán királyát Izráel fiai előtt.
24
Izráel fiainak a keze ezután mindjobban ránehezedett Jábínra, Kánaán királyára, míg csak el nem pusztították Jábínt, Kánaán királyát.
1
Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia:
2
Feltámadt az életkedv Izráelben, önként fölkelt a nép, áldjátok hát az URat!
3
Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az ÚRnak éneket mondok, zsoltárt zengek az ÚRnak, Izráel Istenének.
4
Amikor Széírből kijöttél, URam, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is.
5
Remegtek a hegyek az ÚR színe előtt, még a Sinai is, Izráel Istenének, az ÚRnak színe előtt.
6
Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak.
7
Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként.
8
Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben.
9
Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az URat!
10
Akik fehér szamarakon nyargaltok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, emlegessétek!
11
Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az ÚR igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az ÚR népe.
12
Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl Bárák, fogd foglyaidat, Abínóam fia!
13
Így jött a dicső maradék, jött az ÚR népe a hősökkel hozzám:
14
Az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulónból a vezéri pálcát hordók,
15
Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
16
Mért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
17
Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán mért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél.
18
De Zebulón halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain.
19
Királyok jöttek, harcoltak, ugyancsak harcoltak Kánaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt se vehettek el.
20
Az égből harcoltak a csillagok, pályájukról harcoltak Siserával.
21
A Kísón patakja elsodorta őket, az ősi patak, Kísón patakja. Folytasd lelkem, teljes erővel!
22
Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei!
23
Átkozzátok Mérózt - mondta az ÚR angyala -, átkozva átkozzátok lakóit, mivel nem jöttek el segíteni az ÚRnak, segíteni az ÚRnak a hősök közt!
24
De áldott asszony Jáél, a kéni Heber felesége, legáldottabb a sátorlakó asszonyok közt.
25
Vizet kértek, s ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott.
26
Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a sulykoló szerszámért. Ütötte Siserát, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát.
27
Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül.
28
Az ablakon át kinézett, jajgatott Sisera anyja a rostélyon át: Miért késik annyit, mért nem jön harci kocsija? Mért gurulnak oly lassan hadi szekerei?
29
Legbölcsebb udvarhölgye válaszol, ő meg ismétli magában szavait:
30
Talán zsákmányt leltek, s osztozkodnak rajta, egy vagy két rabnő is jut minden férfinak! Tarka ruha a Sisera zsákmánya, tarka ruha a zsákmánya, egy vagy két tarka, festett kendőt hoz a nyakamra zsákmányul!
31
Így vesszen el, URam, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a kelő nap az ő erejében. És béke lett az országban negyven esztendeig.
1
Így jutott el Derbébe, majd Lisztrába is. Volt ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak és egy görög apának a fia,
2
akiről dicsérőleg szóltak a lisztrai és ikóniumi testvérek.
3
Pál őt magával akarta vinni, ezért az ott lakó zsidókra tekintettel körülmetélte őt. Mert mindenki tudta, hogy az apja görög volt.
4
Amikor végigjárták a városokat, átadták nekik azokat a határozatokat, amelyeket a jeruzsálemi apostolok és vének hoztak, hogy tartsák meg azokat.
5
A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.
6
Azután átmentek Frígia és Galácia földjén, mivel a Szentlélek nem engedte nekik, hogy hirdessék az igét Ázsiában.
7
Amikor Mízia felé mentek, Bitíniába próbáltak eljutni, de Jézus Lelke nem engedte őket.
8
Erre Mízián áthaladva lementek Tróászba.
9
Egy éjjel látomás jelent meg Pálnak: egy macedón férfi állt előtte, és ezekkel a szavakkal kérlelte őt: "Jöjj át Macedóniába, légy segítségünkre!"
10
A látomás után nyomban igyekeztünk elmenni Macedóniába, mert megértettük: oda hívott minket az Isten, hogy hirdessük nekik az evangéliumot.
11
Elhajóztunk tehát Tróászból; egyenesen Szamotrákéba mentünk, másnap meg Neápoliszba,
12
onnan pedig Filippibe, amely Macedónia vidékének első városa, római település volt. Néhány napot ebben a városban töltöttünk.
13
Szombaton kimentünk a városkapun kívülre, egy folyó mellé, ahol tudomásunk szerint imádkozni szoktak. Leültünk, és szóltunk az egybegyűlt asszonyokhoz.
14
Hallgatott minket egy Lídia nevű istenfélő asszony, egy Thiatírából való bíborárus is, akinek az Úr megnyitotta a szívét, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.
15
Amikor pedig házanépével együtt megkeresztelkedett, azt kérte: "Ha úgy látjátok, hogy az Úr híve vagyok, jöjjetek, szálljatok meg a házamban!" És kérlelt bennünket.
16
Történt pedig egyszer, hogy amikor az imádkozás helyére mentünk, egy szolgálóleány jött velünk szembe, akiben jövendőmondó lélek volt, és jóslásával nagy hasznot hajtott gazdáinak.
17
Követte Pált és minket, és így kiáltozott: "Ezek az emberek a Magasságos Isten szolgái, akik az üdvösség útját hirdetik nektek!"
18
Ezt több napon át is művelte. Pált azonban bosszantotta ez. Ezért megfordult, és ezt mondta a léleknek: "Parancsolom neked Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle!" És az még abban az órában kiment belőle.
19
Amikor látták urai, hogy odalett az, amiből hasznot reméltek, megragadva Pált és Szilászt, a hatóság elé, a főtérre hurcolták őket.
20
Azután az elöljárók elé vezették őket, és ezt mondták: "Ezek az emberek felforgatták városunkat.
21
Zsidók lévén, olyan szokásokat hirdetnek, amelyeket nekünk nem szabad sem átvennünk, sem követnünk, mert rómaiak vagyunk."
22
Velük együtt a sokaság is rájuk támadt, az elöljárók pedig letépették ruhájukat, és megbotoztatták őket.
23
Sok ütést mértek rájuk, majd börtönbe vetették őket, és megparancsolták a börtönőrnek, hogy gondosan őrizze őket.
24
Az pedig, mivel ilyen parancsot kapott, a belső börtönbe vetette őket, és a lábukat kalodába zárta.
25
Éjféltájban Pál és Szilász imádkozott, és énekkel magasztalta az Istent. A foglyok pedig hallgatták őket.
26
Ekkor hirtelen nagy földrengés támadt, úgyhogy megrendültek a börtön alapjai, hirtelen kinyílt minden ajtó, és mindegyikükről lehulltak a bilincsek.
27
Amikor a börtönőr felriadt álmából, és meglátta, hogy nyitva vannak a börtönajtók, kivonta a kardját, és végezni akart magával, mert azt hitte, hogy megszöktek a foglyok.
28
Pál azonban hangosan rákiáltott: "Ne tégy kárt magadban, mert valamennyien itt vagyunk!"
29
Erre az világosságot kért, berohant, és remegve borult Pál és Szilász elé;
30
majd kivezette őket, és ezt kérdezte: "Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?"
31
Ők pedig így válaszoltak: "Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!"
32
Ekkor hirdették az Isten igéjét neki és mindazoknak, akik a házában voltak.
33
Ő pedig magához fogadta őket az éjszakának még abban az órájában, kimosta sebeiket, és azonnal megkeresztelkedett egész háza népével együtt.
34
Azután házába vitte őket, asztalt terített nekik, és örvendezett, hogy egész háza népével együtt hisz az Istenben.
35
Amikor megvirradt, elküldték az elöljárók a törvényszolgákat, és azt üzenték: "Bocsásd szabadon azokat az embereket!"
36
A börtönőr nyomban tudtára adta Pálnak ezt az üzenetet: "Az elöljárók ide küldtek, hogy bocsássalak szabadon titeket: most tehát távozzatok, menjetek el békességgel!"
37
Pál azonban így szólt hozzájuk: "Megvertek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, és börtönbe vetettek, holott római polgárok vagyunk; most pedig titokban akarnak elküldeni minket? Azt nem, hanem jöjjenek ide, és ők maguk vezessenek ki bennünket!"
38
A törvényszolgák pedig jelentették ezt a dolgot az elöljáróknak. Amikor ezek meghallották, hogy rómaiakról van szó, megijedtek,
39
elmentek, és bocsánatot kértek tőlük, majd kivezették őket, és kérték, hogy távozzanak a városból.
40
Amint kijöttek a börtönből, elmentek Lídiához, és látva a testvéreket, bátorították őket, majd eltávoztak.
