ZEFANIABIBLE_EMAIL_BUTTON_TITLE
ZEFANIABIBLE_READING_PLAN
Nap 91 Nap 92Nap 93

Józsué könyve fejezet 17

1
Megtörtént a sorsolás Manassé törzse számára is. Ez volt József elsőszülöttje. Mákírnak, Manassé elsőszülöttjének, Gileád apjának, Gileád és Básán jutott, mert harcos ember volt.
2
Manassé többi fiának is jutott nemzetségenként: Abíezer fiainak, Hélek fiainak, Aszríél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Semídá fiainak. Ezek József fiának, Manassénak a férfi leszármazottai nemzetségenként.
3
De Celofhádnak, Héfer fiának, aki Gileád fia, Mákír unokája és így Manassé dédunokája volt, nem voltak fiai, csak leányai. Leányainak neve Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá volt.
4
Ezek odamentek Eleázár paphoz meg Józsuéhoz, Nún fiához meg a vezető emberekhez, és ezt mondták: Az ÚR megparancsolta Mózesnek, hogy testvéreink között nekünk is adjon örökséget. Adott is nekik örökséget az ÚR parancsa szerint apjuk testvérei között.
5
Így esett Manasséra tíz rész, a Jordánon túl levő Gileád és Básán földjén kívül.
6
Mert Manassé leányai örökséget kaptak az ő fiai között. Gileád földje pedig Manassé többi fiáé lett.
7
Manassé határa Ásértól Mikmetát felé vonult Sikemtől keletre. Azután dél felé fordult a határ Én-Tappúah lakói felé.
8
Tappúah földje Manassénak jutott, de maga Tappúah, Manassé határán, Efraim fiaié lett.
9
Azután lefelé megy a határ a Káná patak felé a pataktól délre. Ezek a városok Efraimnak jutottak, bár Manassé városai között voltak. Manassé határa a pataktól északra volt, és a tengernél végződött.
10
A déli rész Efraimé, az északi rész Manasséé lett, határa pedig a tenger. Északon Ásért érinti, keleten pedig Issakárt.
11
Manassénak jutott Issakár és Ásér területén Bétseán a falvaival együtt, Jibleám a falvaival, Dór lakosai falvaikkal együtt, Éndór lakosai falvaikkal együtt, Taanak lakosai falvaikkal együtt, Megiddó lakosai falvaikkal együtt: a három dombvonulattal együtt.
12
De magukat a városokat nem tudták birtokba venni Manassé fiai, a kánaániaknak sikerült ott maradniuk azon a földön.
13
Amikor megerősödtek Izráel fiai, robotmunkára fogták a kánaániakat&#59; elűzni azonban nem űzték el őket.
14
De József fiai így beszéltek Józsuéval: Miért csak egy sorsvetésnyi örökséget és egy kimért részt adtál nekünk? Hiszen a mi népünk nagy, mivel mindeddig megáldott minket az ÚR!
15
Józsué azt felelte nekik: Ha nagy a ti népetek, menjetek föl az erdőségbe, és irtsatok abból magatoknak a perizziek és refáiak földjén, ha szűk nektek Efraim hegyvidéke!
16
Erre azt mondták József fiai: Ez a hegyvidék nem elég nekünk, viszont a sík földön lakó kánaániaknak vas harci kocsijaik vannak: Bétseánban és falvaiban is, meg a Jezréel síkságán is.
17
Józsué azonban azt felelte József házának, Efraimnak és Manassénak: Nagy a ti népetek, és az erőtök is nagy, nemcsak ez az egy kisorsolt birtok jut nektek,
18
hanem egy egész hegyvidék jut nektek. Ha erdőség az, akkor irtsátok ki, és a tietek lesz egészen. Ki fogjátok űzni a kánaániakat, még ha vas harci kocsijaik vannak is, és ha erősek is.

Józsué könyve fejezet 18

1
Izráel fiainak egész közössége összegyűlt Silóban. Ott helyezték el a kijelentés sátrát, miután meghódolt előttük az ország.
2
De maradt Izráel fiai között még hét törzs, amelyeknek nem osztottak örökséget.
3
Azért ezt mondta Józsué Izráel fiainak: Meddig késtek még elmenni és birtokba venni azt a földet, amelyet nektek adott atyáitok Istene, az ÚR?
4
Jelöljetek ki törzsenként három férfit, hogy elküldjem őket. Induljanak el, járják be az országot, készítsenek róla leírást örökségüknek megfelelően, majd jöjjenek el hozzám.
5
Azután osszák fel maguk között hét részre. Júda maradjon meg a maga területén délen, József háza is maradjon meg a maga területén északon.
6
Ti tehát készítsetek leírást arról a földről, a hét birtokrészről, és hozzátok ide hozzám, hogy kisorsoljam közöttetek Istenünknek, az ÚRnak színe előtt.
7
De a lévitáknak nincs birtokrésze köztetek, mert az ÚR papi szolgálata az ő örökségük. Gád, Rúben és a Manassé-törzs fele pedig már megkapta örökségét a Jordánon túl keleten, amit Mózes, az ÚR szolgája adott nekik.
8
El is indultak azok a férfiak, és elmentek. Amikor útra keltek, megparancsolta nekik Józsué, hogy készítsenek leírást az országról. Ezt mondta: Menjetek el, járjátok be az országot, és készítsetek róla leírást! Azután térjetek vissza hozzám, és én kisorsolom köztetek itt, Silóban, az ÚR színe előtt.
9
Elmentek tehát a férfiak, bejárták az országot, és egy könyvben leírást készítettek a városokról és a hét birtokrészről. Azután visszamentek Józsuéhoz a silói táborba.
10
Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az ÚR színe előtt, és felosztotta ott Józsué a földet Izráel fiai között&#59; mindenki megkapta a maga részét.
11
A sorsolás először Benjámin fiainak törzsére, annak nemzetségeire esett. A sorsolásban nekik jutott terület Júda fiai és József fiai közé esett.
12
Határuk az északi oldalon a Jordánnál kezdődik, majd fölmegy a határ a jerikói hegyhátra északon&#59; azután a hegyvidéken át megy nyugat felé, és Bét-Áven pusztájánál ér ki.
13
Onnan továbbmegy a határ Lúz felé, a lúzi, azaz bételi hegyháttól délre. Azután leszáll a határ Atrót-Addár felé a hegyvidéken, az alsó Bét-Hóróntól délre.
14
Majd elkanyarodik a határ, és a nyugati oldalon dél felé fordul&#59; attól a hegytől délre, amely Bét-Hórónnal szemben van, és Kirjat-Baalnál, azaz Kirjat-Jeárimnál, Júda fiainak a városánál végződik. Ez a nyugati oldal.
15
A déli oldal Kirjat-Jeárim szélénél kezdődik. Elkezdődik a határ nyugaton, és elér a Mé-Neftóah-forráshoz.
16
Innen lemegy a határ annak a hegynek a lábához, amely a Ben-Hinnóm-völggyel szemben van a refáiak völgyétől északra. Azután lemegy a Hinnóm-völgybe, a jebúszi hegyhátra dél felé&#59; lemegy a Rógél-forráshoz,
17
majd északnak kanyarodik, és elér Én-Semesig, ahonnan kiér Gelílótig, az Adummím hágójával szemben, és lemegy a rúbeni Eben-Bóhanra.
18
Azután átmegy a pusztasággal szemben levő hegyhátra észak felé, és lemegy a pusztaságba.
19
Majd átmegy a határ Bét-Hoglá hegyhátára észak felé, és a határ a Sós-tenger északi öblénél végződik, a Jordán déli végénél. Ez a déli határ.
20
A keleti oldalon a Jordán határolja. Ez Benjámin fiai örökségének a határa nemzetségeik körül.
21
Ezek Benjámin fiai törzsének a városai nemzetségeinek megfelelően: Jerikó, Bét-Hoglá és Émek-Kecíc.
22
Bét-Arábá, Cemáraim és Bétel,
23
Avvím, Párá és Ofrá,
24
Kefár-Ammóná, Ofní és Geba. Tizenkét város falvaival együtt.
25
Gibeón, Rámá és Beérót,
26
Micpe, Kefírá és Mócá,
27
Rekem, Jirpeél és Taralá,
28
Céla, Elef és Jebúsz, azaz Jeruzsálem&#59; továbbá Gibat és Kirjat. Tizennégy város falvaival együtt. Ez Benjámin fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően.

Józsué könyve fejezet 19

1
Másodszor Simeonra, Simeon fiainak törzsére esett a sors nemzetségenként. Az ő örökségük Júda fiainak az örökségén belül volt.
2
Örökségük lett Beérseba, Seba és Móládá,
3
Hacar-Súál, Bálá és Ecem,
4
Eltólad, Betúl és Hormá,
5
Ciklag, Bét-Markábót és Hacar-Szúszá,
6
Bét-Lebáót és Sárúhen. Tizenhárom város falvaival együtt.
7
Ain, Rimmón, Eter és Ásán. Négy város falvaival együtt.
8
Továbbá mindazok a falvak, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalat-Beérig, a délvidéki Rámáig. Ez Simeon fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően.
9
Júda fiainak a részéből adtak Simeon fiainak örökséget, mert Júda fiainak az osztályrésze elég nagy volt ehhez. Ezért kaptak örökséget Simeon fiai azoknak az örökségén belül.
10
Harmadszor Zebulon fiaira, az ő nemzetségeikre esett a sors. Örökségük határa Szárídig ér.
11
Fölmegy a határuk nyugatnak Maralá felé, érinti Dabbesetet, és érinti azt a patakot, amely Jokneámmal szemben van.
12
Keleten Szárídtól keletre fordul Kiszlót-Tábór határán, azután Dobratnak megy, és fölmegy Jáfíáig.
13
Onnan továbbmegy keleti irányban Gát-Héfernek és Ét-Kácínnak, majd elér Rimmónig, amely Néá felé terül el.
14
Ezt megkerüli a határ Hannátóntól északra, és Jiftah-Él völgyében végződik.
15
Ott van még Kattát, Nahalál, Simrón, Jidalá és Betlehem. Tizenkét város falvaival együtt.
16
Ez Zebulon fiainak az öröksége nemzetségeiknek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.
17
Negyedszer Issakárra esett a sors, Issakár fiaira, az ő nemzetségeikre.
18
Az ő területükön van Jezréel, Keszulót és Suném,
19
Hafáraim, Síón és Anáharat,
20
Rabbít, Kisjón és Ebec,
21
Remet, Én-Ganním, Én-Haddá és Bét-Paccéc.
22
Érinti a határ Tábórt, Sahacímát és Bétsemest, úgyhogy határuk a Jordánnál végződik. Tizenhat város falvaival együtt.
23
Ez Issakár fiai törzsének az öröksége nemzetségenként: ezek a városok falvaikkal együtt.
24
Ötödször Ásér fiainak a törzsére, az ő nemzetségeikre esett a sors.
25
Az ő területükön van Helkat, Halí, Beten és Aksáf,
26
Alammelek, Amád és Misál. Nyugaton érinti a határ a Karmelt és a Libnát-patakot.
27
Innen kelet felé fordul Bét-Dágónnak, és érintkezik Zebulonnal és Jiftah-Él völgyével észak felé, érinti Bét-Émeket és Neíélt. Majd elér északon Kábúlig.
28
Innen Ebrón, Rehób, Hammón és Káná mellett egészen Szidón-Rabbáig húzódik.
29
Azután Rámá felé fordul a határ, egészen Tírusz erődített városáig. Majd Hószának fordul a határ, és a vége a tengernél van Hebeltől, Akzíbig.
30
Ott van még Ummá, Afík és Rehób. Huszonkét város falvaival együtt.
31
Ez Ásér fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.
32
Hatodszor Naftáli fiaira esett a sors&#59; Naftáli fiaira, az ő nemzetségeikre.
33
Az ő határuk Héleftől, a caananními tölgyfától Adámí-Nekeben és Jabneélen át Lakkúmig terjed, és a Jordánig ér el.
34
Azután nyugat felé Aznót-Tábórnak fordul a határ, és onnan elér Húkókig. Délen Zebulonnal érintkezik, nyugaton meg Ásérral érintkezik. Keleten pedig a Jordánnal.
35
A megerősített városok ezek: Ciddím, Cér, Hammat, Rakkat és Kinneret,
36
Adámá, Rámá és Hácór,
37
Kedes, Edrei és Én-Hácór,
38
Jirón, Migdal-Él, Horém, Bét-Anát és Bétsemes: tizenkilenc város falvaival együtt.
39
Ez lett Naftáli fiai törzsének az öröksége nemzetségeinek megfelelően: ezek a városok falvaikkal együtt.
40
Hetedszer Dán fiainak törzsére esett a sors, az ő nemzetségeikre.
41
Az ő örökségük területén van Corá, Estáól és Ír-Semes,
42
Saalabbin, Ajjálón és Jitlá,
43
Élón, Timnátá és Ekrón,
44
Elteké, Gibbetón és Baalat,
45
Jehud, Bené-Berak és Gat-Rimmón,
46
Mé-Jarkón és Rakkón, a Jáfó előtt levő területtel együtt.
47
De Dán fiai elvesztették területüket. Ezért felvonultak Dán fiai, és megtámadták Lesemet. Elfoglalták azt, és kardélre hányták, birtokba vették, és letelepedtek benne. Azután elnevezték Lesemet Dánnak, ősatyjuknak, Dánnak a nevéről.
48
Ez Dán fiai törzsének az öröksége nemzetségenként: ezek a városok falvaikkal együtt.
49
Amikor befejezték az örökségosztást az ország területén, akkor örökséget adtak Izráel fiai maguk között Józsuénak, Nún fiának is.
50
Az ÚR parancsa szerint adták neki azt a várost, amelyet kért: Timnat-Szerahot, az Efraim hegyvidékén. Felépítette a várost, és abban lakott.
51
Ezeket a területeket osztotta ki örökségül Eleázár pap meg Józsué, Nún fia és az izráeli törzsek családfői sorsvetéssel Silóban, az ÚR színe előtt, a kijelentés sátrának a bejáratánál. Így fejezték be az ország felosztását.

Apostolok Cselekedetei fejezet 11

1
Meghallották azonban az apostolok és a Júdeában levő testvérek, hogy a pogányok is befogadták az Isten igéjét.
2
Amikor aztán felment Péter Jeruzsálembe, vitatkoztak vele a zsidó származású hívők, ezt mondva neki:
3
"Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük."
4
Ekkor Péter sorjában beszámolt a történtekről, és ezt mondta:
5
"Én éppen Joppé városában tartózkodtam, és imádkoztam, amikor révületben látomást láttam: valami nagy lepedőhöz hasonló szállt le, amely négy sarkánál fogva ereszkedett le az égből, és lejött egészen énhozzám.
6
Közelebbről megnéztem, és láttam benne a föld négylábú állatait, a vadakat, a csúszómászókat és az ég madarait.
7
Hallottam egy hangot is, amely így szólt hozzám: Kelj fel, Péter, öld és egyél!
8
Én azonban így szóltam: Semmiképpen sem, Uram, mert szentségtelen vagy tisztátalan még soha nem volt a számban.
9
De másodszor is megszólalt a hang az égből: Amit az Isten megtisztított, azt te ne mondd tisztátalannak.
10
Ez pedig három ízben történt, azután az egész felemelkedett újra az égbe.
11
És íme, abban a pillanatban három férfi állt meg az előtt a ház előtt, amelyben voltam, akiket Cézáreából küldtek hozzám.
12
A Lélek pedig azt mondta nekem: menj velük, és ne tégy semmilyen különbséget. Eljött azonban velem ez a hat testvér is, akikkel bementünk annak a férfiúnak a házába.
13
Ő pedig elbeszélte nekünk, hogy látta, amint az angyal megállt a házában, és ezt mondja neki: Küldj el Joppéba, és hívd át Simont, akit Péternek is neveznek:
14
aki olyan igéket hirdet neked, amelyek által üdvözülsz mind te, mind egész házad népe.
15
Amikor pedig elkezdtem beszélni, leszállt rájuk a Szentlélek, ahogyan ránk is leszállt kezdetben.
16
Ekkor eszembe jutott az Úr szava, aki így szólt: János vízzel keresztelt, de ti Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni.
17
Ha tehát ugyanazt az ajándékot adta nekik is az Isten, mint nekünk, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, akkor ki vagyok én, hogy akadályozzam az Istent?"
18
Amikor mindezt hallották, megnyugodtak, dicsőítették Istent, és így szóltak: "Akkor tehát a pogányoknak is megadta Isten a megtérést az életre."
19
Azok, akik az István miatt támadt üldözés következtében szétszóródtak, eljutottak Föníciáig, Ciprusig és Antiókhiáig, de senki másnak nem hirdették az igét, csak a zsidóknak.
20
Volt azonban közöttük néhány ciprusi és cirénei férfi. Mikor ők eljutottak Antiókhiába, a görögökhöz is szóltak, és hirdették az Úr Jézust.
21
És az Úr keze velük volt, úgyhogy sokan hittek, és tértek meg az Úrhoz.
22
Ennek a híre eljutott a jeruzsálemi gyülekezet fülébe, ezért kiküldték Barnabást Antiókhiába.
23
Amikor megérkezett, és látta az Isten kegyelmét, megörült, és bátorította mindnyájukat, hogy szívük szándéka szerint maradjanak meg az Úrban&#59;
24
mivel derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. És igen nagy sokaság csatlakozott az Úrhoz.
25
Barnabás azután elment Tarzuszba, hogy felkeresse Sault. Amikor megtalálta, magával vitte Antiókhiába.
26
Így történt, hogy egy teljes esztendeig dolgoztak együtt a gyülekezetben, és igen nagy sokaságot tanítottak. A tanítványokat pedig Antiókhiában nevezték először keresztyéneknek.
27
Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába.
28
Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében.
29
A tanítványok pedig valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek.
30
Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.

Apostolok Cselekedetei fejezet 12

1
Abban az időben Heródes király kegyetlenkedni kezdett a gyülekezet egyes tagjaival.
2
Jakabot, János testvérét pedig karddal kivégeztette.
3
Amikor látta, hogy ez tetszik a zsidóknak, azzal folytatta, hogy elfogatta Pétert is. Akkor éppen a kovásztalan kenyerek napjai voltak.
4
Miután elfogatta Pétert, börtönbe vetette, és átadta négy, egyenként négy tagból álló katonai őrségnek, hogy őrizzék, mert a páskaünnep után akarta őt a nép elé vezettetni.
5
Pétert tehát a börtönben őrizték, a gyülekezet pedig buzgón imádkozott érte Istenhez.
6
Azon az éjszakán, amikor másnap Heródes elő akarta vezettetni, Péter - két bilinccsel megkötözve - két katona között aludt, az ajtó előtt pedig őrök őrizték a börtönt.
7
És íme, az Úr angyala odalépett hozzá, és világosság támadt a cellában&#59; oldalát meglökve felébresztette Pétert, és így szólt hozzá: "Kelj fel gyorsan!" Erre lehulltak a bilincsek Péter kezéről.
8
Ezt mondta neki az angyal: "Övezd fel magadat, és kösd fel sarudat!" Péter megtette. Az angyal pedig ezt mondta neki: "Vedd fel a felsőruhádat, és kövess engem!"
9
Ekkor kiment, és követte őt, de nem tudta, hogy valóság az, amit az angyal cselekszik, hanem azt hitte, hogy látomást lát.
10
Amikor átmentek az első őrségen, majd a másodikon, eljutottak a vaskapuhoz, amely a városba visz. Ez magától megnyílt előttük. Mikor kiment rajta, végighaladtak egy utcán, aztán hirtelen eltávozott tőle az angyal.
11
Ekkor Péter magához tért, és így szólt: "Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és kimentett engem Heródes kezéből, és mindabból, amit a zsidó nép várt."
12
Amikor feleszmélt, elment Mária házához. Ez anyja volt annak a Jánosnak, akit Márknak is neveztek. Itt sokan egybegyűlve imádkoztak.
13
Amikor megzörgette a bejárati ajtót, odament egy Rodé nevű szolgálóleány, hogy megtudja: Ki az?
14
Amikor megismerte Péter hangját, örömében nem nyitotta ki a kaput, hanem beszaladt, és hírül adta, hogy Péter áll a kapu előtt.
15
De azok azt mondták: "Elment az eszed!" Ő azonban bizonygatta, hogy úgy van. Azok erre így szóltak: "Az ő angyala az!"
16
Péter azonban tovább zörgetett. Amikor pedig kaput nyitottak, és meglátták őt, elámultak.
17
Akkor intett nekik a kezével, hogy hallgassanak, és elbeszélte nekik, hogyan vezette ki az Úr a börtönből, és így szólt: "Mondjátok el ezeket Jakabnak és a testvéreknek !" Azután kiment, és más helyre távozott.
18
Amikor megvirradt, nem csekély riadalom támadt a katonák között, hogy vajon mi történt Péterrel.
19
Heródes pedig kerestette őt, és amikor nem találta, kivallatta az őrséget, és megparancsolta, hogy vessék börtönbe őket. Aztán lement Júdeából Cézáreába, és ott tartózkodott.
20
Heródes ellenséges indulattal volt a tírusziak és szidóniak iránt. De azok egy akarattal eljöttek hozzá, és miután megnyerték Blásztuszt, a király kamarását, békét kértek, mivel tartományukat a királyéból élelmezték.
21
Egy kitűzött napon Heródes felöltözött királyi ruhába, és a trónjára ülve beszédet intézett hozzájuk.
22
A nép pedig felkiáltott: "Isten hangja ez, és nem emberé!"
23
Az Úr angyala pedig azonnal lesújtott rá, amiért nem Istennek adta a dicsőséget. Férgek emésztették meg, így pusztult el.
24
Az Úr igéje pedig növekedett és terjedt.
25
Barnabás és Saul, miután elvégezték szolgálatukat, visszatértek Jeruzsálemből, és magukkal vitték Jánost, akit Márknak is hívtak.
Május 2025
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Rómaiakhoz 8:1-2
“[Élet a Szent Szellem által] Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. Miért nem? Mert én a Krisztus Jézusban élek, és őbenne az Élet Szellemének törvénye uralkodik, amely felszabadított engem a bűn és halál törvénye alól.”

9738419
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
4692
6298
29897
9659707
61391
94809
9738419

IP Címed: 18.191.120.131
Szerver Idő: 2025-05-09 14:59:13