ZEFANIABIBLE_EMAIL_BUTTON_TITLE
ZEFANIABIBLE_READING_PLAN
Nap 52 Nap 53Nap 54

Leviták könyve fejezet 25

1
Azután így beszélt az ÚR Mózeshez a Sínai-hegyen:
2
Szólj Izráel fiaihoz, és ezt mondd nekik: Amikor bementek arra a földre, amelyet én adok nektek, legyen nyugalma a földnek is az ÚR nyugalomnapjához hasonlóan.
3
Hat éven át vesd be meződet, és hat éven át mesd meg szőlődet, és takarítsd be termését.
4
De a hetedik esztendőben legyen teljes nyugalma a földnek, az ÚR nyugalomnapjához hasonlóan. Meződet ne vesd be, és szőlődet ne mesd meg.
5
Ami az aratás után kihajtott, azt ne arasd le, és metszetlen szőlőd fürtjeit ne szedd le. A nyugalom esztendeje legyen ez a föld számára.
6
De amit a föld a nyugalma idején terem, táplálékul lesz neked, szolgádnak és szolgálódnak, a nálad tartózkodó napszámosnak és idegennek,
7
meg jószágodnak és a földeden élő állatoknak. Ez a termés lesz az eledeletek.
8
Számolj azután hét nyugalomévet, azaz hétszer hét esztendőt, úgyhogy a hét nyugalomév ideje negyvenkilenc esztendő legyen.
9
Akkor fúvasd meg a harsogó kürtöt a hetedik hónap tizedikén, az engesztelés napján fúvasd meg a kürtöt országszerte.
10
Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek fölszabadulást az ország minden lakosának. Legyen az nektek örömünnep: hadd jusson hozzá újra mindenki a birtokához, és hadd térjen vissza mindenki a nemzetségéhez.
11
Örömünnep legyen az ötvenedik esztendő. Ne vessetek és ne arassátok le, ami az aratás után kihajtott&#59; a meg nem metszett szőlőt ne szüreteljétek le.
12
Mert örömünnep az, tartsátok szentnek. A mezőről egyétek annak termését.
13
Az örömnek ebben az esztendejében jusson hozzá újra mindenki a birtokához.
14
Ha valaki elad honfitársának valami eladnivalót, vagy vásárol valamit honfitársától, ne csalja meg egyik ember a másikat.
15
Az örömünnep évét követő esztendők száma szerint vásárolj honfitársadtól, az pedig a termő esztendők száma szerint adjon el neked.
16
Az évek nagyobb számához képest szabd magasabbra az árát annak, amit vásárolsz, és az évek kisebb számához képest szabd alacsonyabbra az árát annak, amit vásárolsz, hiszen a termést az évek számának megfelelően adja el neked.
17
Ne csalja meg senki a honfitársát. Féld Istenedet. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!
18
Hajtsátok végre rendelkezéseimet, tartsátok meg végzéseimet. Hajtsátok végre azokat, akkor biztonságban lakhattok azon a földön.
19
Megadja gyümölcsét a föld, ehettek jóllakásig, és biztonságban lakhattok rajta.
20
Ha pedig ezt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és a termésünket nem takarítjuk be? -
21
én majd rátok árasztom áldásomat a hatodik esztendőben, és három esztendőre való fog teremni.
22
Amikor a nyolcadik esztendőben vetni fogtok, még a régi termésből esztek&#59; egészen a kilencedik évig, amíg beérik annak a termése, a régiből esztek.
23
A földet senki se adja el véglegesen, mert enyém a föld, ti csak jövevények és zsellérek vagytok nálam.
24
Ezért a birtokotokban levő egész földön tegyétek visszaválthatóvá a földet.
25
Ha atyádfia elszegényedik, és elad a birtokából, akkor álljon elő a visszaváltója, a legközelebbi rokona, és váltsa meg magának, amit atyjafia eladott.
26
Ha pedig valakinek nincs kiváltója, de ő maga szert tesz annyira, amennyi elegendő a visszaváltáshoz,
27
vegye számba az eladás óta eltelt esztendőket, a fennmaradó értéket pedig térítse meg annak, akinek eladta, és térjen vissza a birtokára.
28
De ha nincs annyija, amennyit meg kellene térítenie, akkor maradjon az eladott föld a megvásárlójánál az örömünnep évéig. Az örömünnepen azonban váljék szabaddá, és az eladó térjen vissza birtokára.
29
Ha valaki lakóházat ad el egy fallal körülvett városban, legyen az visszaváltható az eladás évének az elteltéig. Egy esztendőn belül válthassa vissza.
30
De ha nem váltják vissza annak az évnek a teljes elteltéig, akkor a kőfallal körülvett városban levő ház véglegesen a vevőé lesz, nemzedékről nemzedékre, nem válik szabaddá az örömünnepen sem.
31
A kőfallal körül nem vett falvak házait a mezei földekhez kell számítani, legyenek visszaválthatók, és váljanak szabaddá az örömünnepen.
32
A léviták városaiban, az ő birtokukban levő városok házai mindenkor legyenek visszaválthatók a léviták által.
33
Ha a léviták közül váltja meg magának valaki, akkor is váljék szabaddá az eladott ház az örömünnepen az ő birtokát képező városban. Mert a léviták városaiban levő házak az ő birtokuk Izráel fiai között.
34
A városaikhoz tartozó mezőket nem adhatják el, mert örökös birtokuk az.
35
Ha atyádfia elszegényedik, és tönkremegy melletted, segítsd őt, hogy mint jövevény vagy zsellér élhessen melletted.
36
Ne végy tőle kamatot vagy uzsorát. Légy istenfélő, és engedd, hogy éljen melletted atyádfia.
37
Pénzedet ne kamatra add neki, és ne uzsorára adj élelmet.
38
Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek, aki kihoztalak benneteket Egyiptomból, hogy nektek adjam Kánaán földjét és Istenetek legyek.
39
Ha atyádfia elszegényedik melletted, és eladja magát neked, ne végeztess vele rabszolgamunkát.
40
Napszámosként vagy zsellérként legyen nálad, az örömünnep évéig szolgáljon nálad.
41
Azután távozzék el tőled gyermekeivel együtt, és térjen vissza nemzetségéhez. Ősei örökségébe térjen vissza.
42
Mert az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki, ne adják hát el őket rabszolgák módjára.
43
Ne uralkodj az ilyenen kegyetlenül, légy istenfélő!
44
Rabszolgáid és szolgálóid a körülötted lakó népek közül valók legyenek, azok közül vásárolj rabszolgát és szolgálót.
45
A közöttetek tartózkodó zsellérek fiai közül is vásárolhattok, meg a köztetek lakó nemzetségekből is, akik országotokban születtek, ezek legyenek a ti tulajdonotok.
46
Örökségül hagyjátok ezeket magatok után fiaitokra, hadd örököljék mint tulajdonukat, dolgoztassák őket örökké. De testvéreiteken, Izráel fiain, egymáson ne uralkodjatok kegyetlenül.
47
Ha a jövevény vagy zsellér vagyont szerez melletted, atyádfia viszont elszegényedik mellette, és eladja magát a melletted levő jövevénynek vagy zsellérnek vagy egy jövevény nemzetségéből származónak,
48
bár eladta magát, legyen visszaváltható&#59; bármelyik rokona visszaválthatja őt.
49
Akár a nagybátyja, akár nagybátyjának a fia visszaválthatja, akár nemzetségéből származó vérrokona visszaválthatja, vagy ha módja van hozzá, saját magát is visszaválthatja.
50
Számoljon el azzal, aki őt megvette, attól az évtől kezdve, amikor eladta magát neki, az örömünnep évéig. Eladási ára az évek száma szerint veendő, mintha napszámosként lenne nála.
51
Ha még sok esztendő volna hátra, akkor ahhoz képest térítse meg váltságdíját a vételárából.
52
Ha pedig kevés esztendő volna hátra az örömünnep évéig, akkor is számoljon el vele, és az éveknek megfelelően térítse meg váltságdíját.
53
Mint évszámra elszegődött napszámos legyen nála. Ne uralkodjék rajta kegyetlenül a szemed láttára.
54
Ha pedig ilyen módon nem volt visszaváltható, az örömünnep évében váljék szabaddá gyermekeivel együtt.
55
Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, akiket Egyiptomból hoztam ki. Én, az ÚR, vagyok a ti Istenetek!

Lukács evangéliuma fejezet 14

1
Amikor egyszer szombaton bement a farizeusok egyik vezetőjének a házába ebédelni, azok figyelték őt.
2
Íme, ott egy vízkóros ember került elébe.
3
Ekkor Jézus megkérdezte a törvénytudóktól és a farizeusoktól: "Szabad-e szombaton gyógyítani vagy nem?"
4
De ők hallgattak. Erre kézenfogta a beteget, meggyógyította és elbocsátotta.
5
Hozzájuk pedig így szólt: "Vajon, ha közületek valakinek a fia, vagy ökre szombaton esik a kútba, nem húzza-e ki azonnal?"
6
Nem tudtak erre mit felelni.
7
Azután egy példázatot mondott a meghívottaknak, amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket:
8
"Ha valaki meghív lakodalomba, ne ülj a főhelyre, mert lehet, hogy nálad érdemesebb embert is meghívott.
9
És ha odamegy hozzád, aki meghívott téged is meg őt is, és így szól: Engedd át neki a helyet! - akkor szégyenszemre az utolsó helyre fogsz kerülni.
10
Hanem ha meghívnak, menj el, ülj le az utolsó helyre, hogy amikor jön az, aki meghívott, így szóljon hozzád: Barátom, ülj feljebb! - s akkor becsületed lesz minden asztaltársad előtt.
11
Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, aki pedig megalázza magát, felmagasztaltatik."
12
Azután szólt Jézus ahhoz is, aki őt meghívta: "Ha ebédet vagy vacsorát készítesz, ne a barátaidat hívd meg, ne is a testvéreidet, rokonaidat vagy gazdag szomszédaidat, nehogy viszonzásul ők is meghívjanak téged.
13
Hanem ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg,
14
és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor."
15
Mikor pedig ezt az egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: "Boldog az, aki Isten országának vendége."
16
Ő pedig a következőképpen válaszolt: "Egy ember nagy vacsorát készített, és sok vendéget hívott meg.
17
A vacsora órájában elküldte a szolgáját, hogy mondja meg a meghívottaknak: Jöjjetek, mert már minden készen van.
18
De azok egytől egyig mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente neki: Földet vettem, kénytelen vagyok kimenni, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!
19
A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek és kipróbálom. Kérlek, ments ki engem!
20
Megint egy másik azt mondta: Most nősültem, azért nem mehetek.
21
Amikor visszatért a szolga, jelentette mindezt urának. A ház ura megharagudott, és ezt mondta szolgájának: Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat.
22
A szolga aztán jelentette: Uram, megtörtént, amit parancsoltál, de még van hely.
23
Akkor az úr ezt mondta a szolgájának: Menj el az utakra és a kerítésekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék a házam.
24
Mert mondom nektek, hogy azok közül, akiket meghívtam, senki sem kóstolja meg a vacsorámat."
25
Nagy sokaság ment vele, és ő feléjük fordulva így szólt:
26
"Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
27
Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, az nem lehet az én tanítványom."
28
"Mert ki az közületek, aki tornyot akar építeni, és nem ül le előbb, és nem számítja ki a költséget, hogy telik-e mindenre a befejezésig?
29
Nehogy - miután alapot vetett, de nem tudta befejezni - gúnyolni kezdje mindenki, aki látja,
30
és ezt mondja: Ez az ember építkezni kezdett, de nem tudta befejezni."
31
"Vagy ha az egyik király el akar indulni, hogy harcba bocsátkozzék egy másik királlyal, vajon nem ül-e le előbb, és nem tart-e tanácsot arról, hogy szembeszállhat-e tízezer élén azzal, aki húszezerrel jön ellene?
32
Különben követséget küld, amikor az még távol van, és megkérdezi a békefeltételeket.
33
Így tehát, aki közületek nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom."
34
"Jó a só, de ha elveszti az ízét, hogyan tudják azt visszaadni?
35
Sem a földnek, sem trágyának nem alkalmas: tehát kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja!"
Április 2026
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3


10517762
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
1046
2132
11972
10493070
44130
113254
10517762

IP Címed: 216.73.217.29
Szerver Idő: 2026-04-26 14:02:38