1
Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának a harmadik évében kezdett uralkodni Ezékiás, Áháznak a fia, Júda királya.
2
Huszonöt éves korában kezdett uralkodni, és huszonkilenc évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Abí volt, Zekarjá leánya.
3
Azt tette, amit helyesnek lát az ÚR, egészen úgy, ahogyan tett őse, Dávid.
4
Ő szüntette meg az áldozóhalmokat, összezúzta a szent oszlopokat, kivágatta a szent fákat, és darabokra törette a rézkígyót, amelyet Mózes készített; mert Izráel fiai mindaddig annak tömjéneztek, és Nehustánnak nevezték.
5
Bízott az ÚRban, Izráel Istenében; nem volt hozzá hasonló senki Júda királyai között, sem előtte, sem utána.
6
Ragaszkodott az ÚRhoz, nem tért el tőle, hanem megtartotta parancsolatait, amelyeket az ÚR parancsolt Mózesnek.
7
Ezért vele volt az ÚR, és minden vállalkozása eredményes volt. Fellázadt Asszíria királya ellen, és nem szolgálta őt.
8
Leverte a filiszteusokat egészen Gázáig és környékéig, őrtornyaikat és erődített városaikat egyaránt.
9
Ezékiás király negyedik évében, amely Hóséának, Élá fiának, Izráel királyának hetedik éve volt, Salmaneszer, Asszíria királya Samária ellen vonult, és ostrom alá vette.
10
El is foglalta három év múlva, Ezékiás hatodik évében; tehát Hóséának, Izráel királyának a kilencedik évében esett el Samária.
11
Asszíria királya fogságba hurcolta Izráelt Asszíriába, és letelepítette őket Halahban és a Hábórnál, Gózán folyójánál, meg a médek városaiban.
12
Mert nem hallgattak Istenüknek, az ÚRnak a szavára, áthágták szövetségét és mindazt, amit Mózes, az ÚR szolgája parancsolt. Nem hallgattak rá, és nem teljesítették.
13
Ezékiás király tizennegyedik évében felvonult Szanhérib, Asszíria királya, Júda összes erődített városa ellen, és bevette azokat.
14
Akkor Ezékiás, Júda királya, ezt az üzenetet küldte az asszír királyhoz Lákisba: Vétkeztem, vonulj vissza innen! Vállalom, amit kirósz rám. És Asszíria királya háromszáz talentum ezüstöt meg harminc talentum aranyat vetett ki Ezékiásra, Júda királyára.
15
Ekkor odaadott Ezékiás minden ezüstöt, ami az ÚR házában és a királyi palota kincstárában található volt.
16
Ugyanekkor vágatta le Ezékiás az ÚR temploma ajtószárnyainak és ajtófélfáinak az aranyborítását is, amivel maga Ezékiás, Júda királya boríttatta be, és azt is odaadta az asszír királynak.
17
Az asszír király azonban elküldte hadvezérét, udvarmesterét és kincstárnokát Lákisból Ezékiás király ellen erős hadsereggel Jeruzsálembe. Ezek felvonultak, és megérkeztek Jeruzsálem alá. Amikor felvonultak és megérkeztek, megálltak a Felső-tó vízvezetékénél, amely a ruhafestők mezejének az útjánál van.
18
Azután hívatták a királyt. Kiment hozzájuk Eljákim, Hilkijjáhú fia, a palota felügyelője, Sebná kancellár és Jóáh, Ászáf fia, a főtanácsadó.
19
A kincstárnok ezt mondta nekik: Mondjátok meg Ezékiásnak, hogy ezt üzeni a nagy király, Asszíria királya: Miféle elbizakodottság ez? Miben bízol?
20
Üres beszéd az, amit gondolsz, hogy csak ész és erő kell a hadakozáshoz! Kiben bíztál, hogy föllázadtál ellenem?
21
Talán Egyiptomnak, ennek a törött nádszálnak a támogatásában bíztál? Aki erre támaszkodik, annak belemegy a tenyerébe, és átszúrja azt. Így járnak Egyiptom királyával, a fáraóval mindazok, akik benne bíznak.
22
Vagy ezt mondjátok nekem: Istenünkben, az ÚRban bízunk?! De hiszen az ő áldozóhalmait és oltárait szüntette meg Ezékiás! Júdának és Jeruzsálemnek pedig megparancsolta: Csak ez előtt az oltár előtt borulhattok le, itt, Jeruzsálemben!
23
Fogadj hát az én urammal, Asszíria királyával: Kétezer lovat ad neked, ha tudsz hozzájuk adni ugyanannyi lovast!
24
Hogyan tudnál visszaverni egyetlen helytartót is az én uram legkisebb szolgái közül?! Vagy Egyiptom harci kocsijaiban és lovasaiban bízol?
25
Talán az ÚR tudta nélkül vonultam fel ez ellen a hely ellen, hogy elpusztítsam? Az ÚR parancsolta nekem, hogy vonuljak fel ez ellen az ország ellen, és pusztítsam el!
26
Ekkor Eljákim, Hilkijjáhú fia, Sebná és Jóáh ezt mondta a kincstárnoknak: Beszélj szolgáiddal arámul, mert megértjük. Ne beszélj velünk júdai nyelven a várfalon levő hadinép füle hallatára!
27
De a kincstárnok így felelt nekik: Vajon uradhoz és tehozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? Sőt inkább a várfalon ülő emberekhez, akiknek majd veletek együtt kell megenniük saját ganéjukat, és meginniuk saját vizeletüket!
28
Azzal odaállt a kincstárnok, és nagy hangon kiáltva beszélni kezdett júdai nyelven, és ezt mondta: Halljátok meg a nagy királynak, Asszíria királyának az üzenetét!
29
Ezt üzeni a király: Ne hagyjátok, hogy rászedjen benneteket Ezékiás, mert ő nem tud megmenteni benneteket a kezemből.
30
És ne hagyjátok, hogy Ezékiás így biztasson benneteket az ÚRral: Bizonyosan megment bennünket az ÚR, és nem kerül ez a város Asszíria királyának a kezébe!
31
Ne hallgassatok Ezékiásra, mert ezt üzeni Asszíria királya: Adjátok meg magatokat, és jöjjetek ki hozzám! Akkor mindenki a maga szőlőtőkéjéről és fügefájáról ehetik, és mindenki a maga kútjának a vizét ihatja,
32
amíg el nem jövök, és el nem viszlek benneteket a ti földetekhez hasonló földre, gabonát és mustot adó földre, kenyeret és szőlőt adó földre, olajat és mézet adó földre, hogy életben maradjatok, és ne haljatok meg! Ne hallgassatok Ezékiásra, mert félrevezet benneteket, amikor ezt mondja: Az ÚR megment bennünket!
33
Vajon más népek istenei meg tudták-e menteni országukat Asszíria királyának a kezéből?
34
Hol vannak Hamát és Arpád istenei? Hol vannak Szefarvaim, Héna és Ivvá istenei? Megmentették-e Samáriát az én kezemből?
35
Ezeknek az országoknak valamennyi istene közül melyik tudta megmenteni országát az én kezemből? Hát az ÚR megmentheti-e kezemből Jeruzsálemet?
36
De a hadinép néma maradt, nem válaszoltak neki egy szót sem, mert a király parancsa az volt, hogy ne válaszoljanak neki.
37
Ezután Eljákim, Hilkijjáhú fia, a palota felügyelője, Sebná kancellár és Jóáh főtanácsadó, Ászáf fia, megszaggatott ruhában Ezékiáshoz ment, és jelentették neki a kincstárnok beszédét.
1
Mivel még nem teljesedett be az ő nyugalmába való bemenetel ígérete, gondosan ügyeljünk arra, hogy közülünk senki le ne maradjon erről.
2
Mert nekünk is hirdették az evangéliumot, mint azoknak is; de nekik nem használt a hirdetett ige, mivel nem párosult hittel azokban, akik hallgatták.
3
Mi, akik hiszünk, bemegyünk abba a nyugalomba, amint megmondotta: "Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére". Munkái készen voltak a világ teremtése óta,
4
és valahol így szól az Írás a hetedik napról: "És megnyugodott az Isten a hetedik napon minden alkotó munkája után."
5
Itt viszont ezt mondja: "Nem mennek be az én nyugalmam helyére."
6
Mivel tehát még várható, hogy némelyek bemennek abba, és akiknek előbb hirdették az evangéliumot, nem mentek be engedetlenségük miatt,
7
egy napot ismét "mának" jelöl ki. Ekkor Dávid által annyi idő múlva így szól, ahogyan előbb mondtuk: "Ma, ha az ő hangját halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket!"
8
Mert ha Józsué bevitte volna őket a nyugalom helyére, nem szólna azután egy másik napról.
9
A szombati nyugalom tehát még ezután vár az Isten népére.
10
Aki ugyanis bement az Isten nyugalmába, maga is megnyugodott a munkáitól, mint Isten is a magáétól.
11
Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugalomba, hogy senki el ne essék az ehhez hasonló engedetlenség következtében.
12
Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait.
13
Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.
14
Mivel tehát nagy főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, ragaszkodjunk hitvallásunkhoz.
15
Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt.
16
Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk.
1
Mert minden főpap, akit emberek közül választanak, az emberekért rendeltetett Isten szolgálatára, hogy ajándékokat és áldozatokat mutasson be a bűnökért.
2
Együtt tud érezni a tudatlanokkal és a tévelygőkkel, mivel ő maga is körül van véve erőtlenséggel.
3
Így nemcsak a népért, de önmagáért is köteles bűnért való áldozatot bemutatni.
4
Senki sem szerezheti meg azonban önmagának ezt a tisztességet, csak az, akit az Isten hív el, mint Áront is.
5
Ugyanúgy a Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólt hozzá: "Az én fiam vagy, ma nemzettelek téged."
6
Ahogyan másutt is mondja: "Pap vagy te örökké, Melkisédek rendje szerint."
7
Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.
8
Jóllehet ő a Fiú, szenvedéseiből megtanulta az engedelmességet,
9
és miután tökéletességre jutott, örök üdvösség szerzőjévé lett mindazok számára, akik engedelmeskednek neki.
10
Mert az Isten őt a Melkisédek rendje szerint való főpapnak nevezte.
11
Erről nekünk sok mondanivalónk van, amit nehéz megmagyarázni, minthogy eltompult a hallásotok.
12
Ugyanis ennyi idő múltán már tanítóknak kellene lennetek, mégis arra van ismét szükségetek, hogy titeket tanítson valaki az Isten beszédeinek alapelemeire, mert olyanokká lettetek, mint akiknek tejre van szükségük, nem kemény eledelre.
13
Aki ugyanis tejen él, járatlan az igazság igéjében, mivel kiskorú.
14
A nagykorúaknak pedig kemény eledel való, mint akiknek érzékszervei a gyakorlat következtében már alkalmasak a jó és a rossz megkülönböztetésére.
1
Ezért elhagyva a Krisztusról szóló elemi tanítást, törekedjünk a tökéletességre. Ne kezdjük újra lerakni az alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenbe vetett hitnek,
2
a mosakodásokról, a kézrátételekről, a halottak feltámadásáról és az örök ítéletről szóló tanításnak.
3
Ezt meg is fogjuk tenni, ha az Isten megengedi.
4
Lehetetlen ugyanis, hogy akik egyszer megvilágosíttattak, s megízlelték a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szentléleknek,
5
akik megízlelték az Isten felséges beszédét és a jövendő világ erőit,
6
de elestek: azok ismét megújuljanak és megtérjenek; hiszen újra megfeszítik önmaguknak az Isten Fiát, és meggyalázzák őt.
7
Mert az a föld, amely beissza a gyakran ráhulló esőt, és hasznos növényt terem azoknak, akik számára művelik, áldást nyer az Istentől;
8
amelyik pedig tüskebokrot és bogáncskórót terem, az megvetett, közel van az átokhoz; és a vége: megégetés.
9
Felőletek azonban szeretteim, jobbat gondolunk, ami üdvöséggel jár, még ha így beszélünk is.
10
Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfeledkeznék a ti cselekedeteitekről és arról a szeretetről, amelyet az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és most is szolgáltok.
11
De kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt az igyekezetet tanúsítsa mindvégig, amíg a reménység egészen be nem teljesedik,
12
hogy ne legyetek restek, hanem kövessétek azokat, akik hit és türelem által öröklik az ígéreteket.
13
Amikor az Isten Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött,
14
és így szólt: "Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak."
15
És így, miután türelemmel várt, beteljesült az ígéret.
16
Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és náluk minden ellenvetésnek véget vet, és mindent megerősít az eskü.
17
Ezért tehát az Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet.
18
Így e két változhatatlan tény által, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe.
19
Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé,
20
ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.
