ZEFANIABIBLE_EMAIL_BUTTON_TITLE
ZEFANIABIBLE_READING_PLAN
Nap 149 Nap 150Nap 151

Királyok II könyve fejezet 7

1
Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az ÚR igéjét! Ezt mondja az ÚR: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe, meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában.
2
Erre így válaszolt az Isten emberének az a tiszt, akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az ÚR megnyitná is az ég csatornáit, akkor sem történhetik meg ez. De ő így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle.
3
A kapu bejáratánál volt négy poklos ember, akik ezt mondták egymásnak: Mit ülünk itt, amíg meghalunk?
4
Ha azt mondanánk, hogy menjünk be a városba: éhínség van a városban, meghalunk ott. Ha pedig itt ülünk, akkor is meghalunk. Jertek ezért, lopózzunk be az arámok táborába! Ha életben hagynak bennünket, élünk&#59; ha megölnek, akkor meghalunk.
5
Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki.
6
Mert az ÚR azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották, mire azok ezt mondták egymásnak: Izráel királya bizonyára felbérelte ellenünk a hettiták királyait és Egyiptom királyait, hogy ránk törjenek!
7
Ezért futásnak eredtek alkonyatkor, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogyan volt, és futva mentették életüket.
8
Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez érkeztek, bementek egy sátorba, ettek, ittak, majd elvittek onnan ezüstöt, aranyat meg ruhákat, azután elmentek, és elrejtették azokat. Egy másik sátorba is bementek, onnan is vittek el, azután elmentek és elrejtették.
9
Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Jertek azért, menjünk és mondjuk el ezt a királyi palotában!
10
Odaérkezve kiáltottak a város kapuőrségének, és ezt jelentették nekik: Bementünk az arám táborba, és láttuk, hogy senki sincs ott, emberi szó sem hallatszik, csak kikötött lovak és szamarak vannak ott, meg a sátorok, ahogyan voltak.
11
Így kiáltottak a kapuőröknek, azok pedig jelentették ezt benn a királyi palotában.
12
A király fölkelt éjszaka, és így szólt udvari embereihez: Majd én megmondom nektek, hogy mit tettek velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, ezért kivonultak a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert azt gondolják: Ha kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, a városba pedig behatolunk.
13
Az egyik udvari ember így válaszolt: Fogjunk öt megmaradt lovat, amelyek itt megmaradtak. Mindegy, hogy úgy járnak-e, mint akik még megmaradtak Izráel egész sokaságából, vagy úgy, mint akik elpusztultak Izráel egész sokaságából. Küldjük ki őket, és majd meglátjuk!
14
Fogtak tehát két harci kocsit lovastul, és elküldött a király az arámok tábora után, hogy menjenek el, és nézzék meg.
15
Utánuk is mentek egészen a Jordánig, és látták, hogy az egész út tele van ruhával és fölszereléssel, amiket az arámok sietségükben eldobáltak. Ekkor a kiküldöttek visszatértek, és jelentették ezt a királynak.
16
A nép pedig kitódult, és kifosztotta az arámok táborát. Így történt, hogy egy szeá finomliszt egy sekelbe, és két szeá árpa is egy sekelbe került, az ÚR szava szerint.
17
A király odarendelte a kapuhoz azt a tisztet, akinek a kezére szokott támaszkodni, a nép azonban agyontaposta a kapuban, és meghalt, ahogyan megmondta az Isten embere. Akkor mondta meg, amikor a király hozzá ment.
18
Éppen úgy történt, ahogyan az Isten embere megmondta a királynak: két szeá árpa egy sekelbe, meg egy szeá finomliszt is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában holnap ilyenkor.
19
Erre válaszolt így a tiszt az Isten emberének: Még ha az ÚR megnyitná is az ég csatornáit, akkor sem történhetik meg ez. Ő erre így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle!
20
Úgy is járt: a nép agyontaposta a kapuban, és meghalt.

Királyok II könyve fejezet 8

1
Egyszer Elizeus így szólt ahhoz az asszonyhoz, akinek a fiát életre keltette: Indulj útnak házad népével együtt, és tartózkodj jövevényként ott, ahol lehet, mert az ÚR éhínséget idéz elő, és be is következik az az országban hét esztendeig.
2
Az asszony el is indult és azt tette, amit az Isten embere mondott. Elment háza népével együtt, és a fileszteusok földjén élt jövevényként hét esztendeig.
3
A hetedik esztendő végén visszatért az asszony a filiszteusok földjéről, és elment a királyhoz, hogy segítséget kérjen a háza és mezeje dolgában.
4
A király éppen Géhazival, az Isten emberének a szolgájával beszélgetett, és ezt mondta: Beszéld el nekem mindazokat a nagy tetteket, amelyeket Elizeus véghezvitt!
5
Ő éppen azt beszélte el a királynak, hogy hogyan keltette életre a holtat, amikor megjelent az az asszony, akinek a fiát életre keltette, hogy segítséget kérjen a királytól háza és mezeje dolgában. Géhazi így szólt: URam, király! Ez az az asszony és ez a fia, akit életre keltett Elizeus.
6
A király kikérdezte az asszonyt, az pedig elbeszélte neki az ügyét. Ekkor a király egy udvari ember adott mellé, és meghagyta, hogy adják vissza mindenét, sőt a mező egész jövedelmét is attól a naptól számítva, amikor elhagyta az országot, egész mostanáig.
7
Elizeus ezután elment Damaszkuszba. Benhadad, Arám királya éppen beteg volt. Amikor jelentették neki, hogy az Isten embere odaérkezett,
8
ezt mondta a király Hazáélnak: Végy magadhoz ajándékot, és menj az Isten embere elé. Kérdeztesd meg vele az URat, hogy felépülök-e ebből a betegségből!
9
Hazáél tehát eléje ment, vitt magával ajándékul mindenféle damaszkuszi drágaságot, amennyit negyven teve elbír. Amikor odaért, megállt előtte, és így szólt: Fiad, Benhadad, Arám királya küldött hozzád, hogy megkérdezze, felépül-e ebből a betegségből?
10
Elizeus ezt mondta neki: Menj, és mondd azt neki, hogy bizonyosan felépül. Bár az ÚR velem megláttatta, hogy meg fog halni.
11
Akkor az Isten embere mereven maga elé nézett, azután sírva fakadt.
12
Hazáél megkérdezte: Miért sírsz, uram? Ő így felelt: Mert megtudtam, hogy milyen veszedelmet hozol Izráel fiaira. Erődjeiket fölperzseled, ifjaikat fegyverrel ölöd meg, csecsemőiket sziklához vágod, és terhes asszonyaikat felhasogatod.
13
Erre azt mondta Hazáél: Ugyan micsoda a te szolgád, ez a kutya, hogy ilyen nagy dolgokat vihetnék véghez? De Elizeus így felelt: Megláttatta velem az ÚR, hogy te leszel Arám királya.
14
Elizeustól eltávozva bement urához, aki megkérdezte tőle: Mit mondott neked Elizeus? Ő így felelt: Azt mondta nekem, hogy bizonyosan fölépülsz.
15
Másnap azonban fogott egy takarót, vízbe mártotta, és urának az arcára terítette, úgyhogy meghalt. Utána Hazáél lett a király.
16
Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának ötödik évében, amikor Júda királya Jósáfát volt, kezdett uralkodni Jórám, Jósáfátnak, Júda királyának a fia.
17
Harminckét éves volt, amikor király lett, és nyolc évig uralkodott Jeruzsálemben.
18
Izráel királyainak az útján járt, ugyanúgy élt, mint Aháb háza népe, mert Aháb leánya volt a felesége. Azt tette, amit rossznak lát az ÚR.
19
De az ÚR nem akarta elpusztítani Júdát szolgájáért, Dávidért, mert megígérte neki, hogy mécsest ad neki és fiainak mindenkor.
20
Az ő idejében pártoltak el az edómiak Júdától, és királyt választottak maguknak.
21
Ezért Jórám Cáirba vonult összes harci kocsijával együtt. Éjjel fölkelt, átvágta magát az edómiakon, akik bekerítették őt és a harci kocsik parancsnokait. A hadinép pedig otthonába menekült.
22
Így pártoltak el az edómiak Júdától mindmáig. Ugyanebben az időben pártolt el Libná is.
23
Jórám egyéb dolgai és mindaz, amit véghezvitt, meg vannak írva a Júda királyainak a történetéről szóló könyvben.
24
És pihenni tért Jórám őseihez, és eltemették ősei mellé Dávid városában. Utána a fia, Ahazjá lett a király.
25
Jórámnak, Aháb fiának, Izráel királyának tizenkettedik évében lett királlyá Ahazjá, Jórámnak, Júda királyának a fia.
26
Huszonkét éves volt Ahazjá, amikor király lett, és egy évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyja neve Ataljá volt, Omrinak, Izráel királyának az unokája.
27
Ő is Aháb házának az útján járt, és azt tette, amit rossznak tart az ÚR, éppúgy, mint Aháb háza, mert Ahábnak a veje lett.
28
Jórámmal, Aháb fiával együtt háborút viselt Hazáél arám király ellen Rámót-Gileádért, de az arámok megsebesítették Jórámot.
29
Ezért Jórám király visszatért Jezréelbe, hogy gyógyíttassa magát a sebekből, amelyeket az arámok ejtettek rajta Rámában, amikor Hazáél arám király ellen harcolt. Ahazjá, Jórám fia, Júda királya pedig elment, hogy meglátogassa Jórámot, Aháb fiát Izráelben, mert beteg volt.

Timóteusnak írt I. levél fejezet 4

1
A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak&#59;
2
és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben.
3
Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői.
4
Mert az Isten minden teremtménye jó, és semmi sem elvetendő, ha hálaadással élnek vele,
5
mert megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által.
6
Ha ezeket tanítod a testvéreknek, jó szolgája leszel Krisztus Jézusnak, hiszen a hit és az igaz tanítás igéivel táplálkozol, amelynek követőjévé lettél.
7
A szentségtörő és vénasszonyos meséket pedig utasítsd el, inkább gyakorold magad a kegyességben,
8
mert a test sanyargatásának kevés a haszna, a kegyesség pedig mindenre hasznos, mert megvan benne a jelen és a jövendő élet ígérete.
9
Igaz beszéd ez, és teljes elfogadásra méltó&#59;
10
hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.
11
Rendeld el ezeket, és tanítsd.
12
Senki meg ne vessen ifjú korod miatt, hanem légy példája a hívőknek beszédben, magaviseletben, szeretetben, hitben, tisztaságban.
13
Amíg megérkezem, legyen gondod az Írás felolvasására, az igehirdetésre, a tanításra.
14
Ne hanyagold el a benned levő kegyelmi ajándékot, amelyet prófécia által kaptál a vének kézrátételével.
15
Ezekkel törődj, ezekkel foglalkozz, hogy előrehaladásod nyilvánvaló legyen mindenki előtt.
16
Legyen gondod önmagadra és a tanításra, maradj meg ezek mellett, mert ha így cselekszel, megmented magadat is, hallgatóidat is.

Timóteusnak írt I. levél fejezet 5

1
Idősebb férfit ne dorgálj meg, hanem intsd mint apádat, a fiatalabbakat pedig mint öcsédet,
2
az idősebb asszonyokat mint anyádat, a fiatalabbakat mint húgodat: teljes tisztasággal.
3
Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld.
4
Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüleik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek.
5
A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig Istenben reménykedik, és kitart a könyörgésben és imádkozásban éjjel és nappal.
6
A kicsapongó pedig már életében halott.
7
Ezekről a dolgokról is rendelkezzél, hogy feddhetetlenek legyenek.
8
Ha pedig valaki övéiről és főként háza népéről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.
9
Az özvegyasszonyok közé csak olyat szabad bejegyezni, aki nem fiatalabb hatvan évesnél, aki egy férfi felesége volt,
10
aki mellett jó cselekedetei tanúskodnak, ha gyermekeket nevelt fel, ha vendégszerető volt, ha a szentek lábát megmosta, ha nyomorultakon segített, ha mindenféle jó cselekedetre kész volt.
11
A fiatalabb özvegyeket pedig ne jegyezd be, mert ha Krisztus ellenére feltámad bennük a vágy, férjhez akarnak menni.
12
Ezek ítéletet vonnak magukra, mert előző fogadalmukat megszegték.
13
Egyszersmind semmittevők is, akik megszokják, hogy házról házra járjanak&#59; de nemcsak semmittevők, hanem fecsegők is, a más dolgába avatkoznak, és olyanokat beszélnek, amilyeneket nem kellene.
14
Azt akarom tehát, hogy a fiatalabb özvegyek menjenek férjhez, szüljenek gyermekeket, vezessenek háztartást, és ne adjanak semmi alkalmat az ellenségnek a gyalázkodásra.
15
Mert egyesek már a Sátánhoz hajlottak.
16
Ha egy hívő asszonynak özvegyasszony hozzátartozói vannak, segítse őket, ne terheljék a gyülekezetet, hogy az a valóban özvegyeket segíthesse.
17
A vezetésben bevált presbiterek kétszeres megbecsülést érdemelnek: elsősorban azok, akik az igehirdetésben és a tanításban fáradoznak.
18
Mert azt mondja az Írás: "Nyomtató ökörnek ne kösd be a száját", és "Méltó a munkás a maga bérére".
19
Presbiter ellen vádat ne fogadj el, csak "két vagy három tanú szavára".
20
Akik vétkeznek, azokat mindenki előtt fedd meg, hogy a többiekben is félelem támadjon.
21
Kérve kérlek, Istenre, Krisztus Jézusra és a választott angyalokra, hogy tartsd meg ezeket előítélet nélkül, és semmit se tégy részrehajlásból.
22
A kézrátételt ne siesd el senkinél! Mások bűneiben ne légy részes! Tisztán őrizd meg önmagadat!
23
Ezután ne csak vizet igyál, hanem - gyomrodba és gyakori gyengélkedésedre való tekintettel - élj egy kevés borral is.
24
Némely ember bűnei nyilvánvalók, és előtte mennek az ítéletre&#59; másokat viszont követnek.
25
Ugyanígy nyilvánvalók a jó cselekedetek is, és amelyek másfélék, azok sem rejthetők el.

Timóteusnak írt I. levél fejezet 6

1
Akik iga alatt görnyedő szolgák, a saját uraikat méltassák teljes tiszteletre, hogy az Isten nevét és a tanítást ne káromolják miattuk.
2
Akiknek pedig hívő uraik vannak, ne becsüljék le őket azért, mert testvérek, hanem annál szívesebben szolgáljanak nekik, mert hívők és szeretettek, akik a jó cselekvésére törekszenek. Ezeket tanítsd és hirdesd!
3
Ha valaki tévtanokat hirdet, és nem tartja magát a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédéhez és a kegyességhez illő tanításhoz,
4
az felfuvalkodott, és nem tud semmit, hanem a vitatkozás és a szóharc betegségében szenved, amelyből irigység, viszálykodás, istenkáromlás, gonosz gyanúsítás származik.
5
Ezek megbomlott elméjű és az igazságot elvető emberek torzsalkodásai, akik a kegyességet a nyerészkedés eszközének tekintik.
6
Valóban nagy nyereség a kegyesség megelégedéssel,
7
mert semmit sem hoztunk a világba, nem is vihetünk ki semmit belőle.
8
De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
9
Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.
10
Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme, amely után sóvárogva egyesek eltévelyedtek a hittől, és sok fájdalmat okoztak önmaguknak.
11
Te pedig, Isten embere, kerüld ezeket. Ellenben törekedj igazságra, kegyességre, hitre, szeretetre, állhatatosságra, szelídlelkűségre.
12
Harcold meg a hit nemes harcát, ragadd meg az örök életet, amelyre elhívattál, amelyről vallást tettél szép hitvallással sok tanú előtt.
13
Meghagyom neked az Isten színe előtt, aki életet ad mindennek, és Krisztus Jézus színe előtt, aki Poncius Pilátus előtt bizonyságot tett azzal a szép hitvallással,
14
hogy tartsd meg a parancsolatot szeplőtelenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig.
15
Ezt a maga idején megmutatja majd a boldog és egyetlen Hatalmasság, a királyok Királya és uraknak Ura.
16
Övé egyedül a halhatatlanság, aki megközelíthetetlen világosságban lakik, akit az emberek közül senki sem látott, és nem is láthat: övé a tisztelet és az örökkévaló hatalom. Ámen.
17
Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben, aki megélhetésünkre mindent bőségesen megad nekünk.
18
A gazdagok tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szívesen, javaikat osszák meg másokkal,
19
gyűjtsenek maguknak jó alapot a jövendőre, hogy elnyerjék az igazi életet.
20
Timóteus, őrizd meg a rád bízott kincset. Fordulj el a hazug módon ismeretnek nevezett szentségtelen, üres beszédektől és ellenvetésektől,
21
amelyeket egyesek elfogadva eltévelyedtek a hittől. A kegyelem veletek!
Május 2025
H K Sz Cs P Szo V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Rómaiakhoz 8:1-2
“[Élet a Szent Szellem által] Ezért már nem fenyegeti büntető ítélet azokat, akik a Krisztus Jézusban élnek. Miért nem? Mert én a Krisztus Jézusban élek, és őbenne az Élet Szellemének törvénye uralkodik, amely felszabadított engem a bűn és halál törvénye alól.”

9739171
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
5444
6298
30649
9659707
62143
94809
9739171

IP Címed: 3.22.66.60
Szerver Idő: 2025-05-09 17:35:53