ZEFANIABIBLE_EMAIL_BUTTON_TITLE
ZEFANIABIBLE_READING_PLAN
Nap 323 Nap 324Nap 325

Ezékiel könyve fejezet 23

1
Így szólt hozzám az ÚR igéje:
2
Emberfia! Volt két asszony, egy anyának a lányai.
3
Ezek paráználkodtak Egyiptomban, már ifjúkorukban paráznák voltak. Ott nyomkodták a mellüket, ott szorongatták szűzi keblüket.
4
Az idősebbik neve Oholá volt, a húgáé Oholibá. Aztán az enyéim lettek, és szültek fiakat és leányokat. A nevük így értendő: Oholá Samária, Oholibá pedig Jeruzsálem.
5
Oholá azonban paráznává lett, noha a feleségem volt. Vágyra gerjedt szeretői iránt, az asszírok iránt, akik hozzá érkeztek
6
kék bíborba öltözve: helytartók és elöljárók, kívánatos ifjak mindnyájan, lovasok, harci kocsin járók.
7
Paráználkodást folytatott velük, Asszíria válogatott ifjaival és mindazokkal, akik iránt vágyra gerjedt, és tisztátalanná tette magát bálványaikkal.
8
De az egyiptomiakkal folytatott paráználkodását sem hagyta abba, hiszen azok vele háltak már fiatal korában&#59; ők is szorongatták szűzi keblét, és nagy paráználkodást folytattak vele.
9
Ezért a szeretői kezébe adtam, az asszírok kezébe, akik iránt vágyra gerjedt.
10
Azok leleplezték szemérmét, elvették fiait és leányait, őt magát pedig megölték fegyverrel, és hírhedtté lett az asszonyok között, amikor végrehajtották rajta az ítéletet.
11
Amikor látta ezt a húga, Oholibá, romlottabb lett nála, mert vágyra gerjedt, és még rútabb paráználkodást űzött, mint a nővére.
12
Vágyra gerjedt az asszírok iránt: a helytartók és az elöljárók iránt, akik gyönyörű ruhákban érkeztek hozzá, meg a lovasok iránt, a harci kocsin járók iránt, akik mindnyájan kívánatos ifjak.
13
Láttam, hogy tisztátalan lett&#59; egyformák ők mind a ketten.
14
De ez még tovább ment a paráználkodásban, mert látott férfialakokat a falra vésve, a káldeusok képmását vörös festékkel rajzolva.
15
Ezek övet viselnek a derekukon, kendős turbánt a fejükön&#59; látszik mindnyájukról, hogy tisztek, hasonlók a babilóniaiakhoz, akiknek Káldea a szülőföldje.
16
Amikor a szemébe tűntek, vágyra gerjedt irántuk, és követeket küldött hozzájuk Káldeába.
17
El is jöttek hozzá a babilóniaiak, hogy szeretkezzenek vele, és tisztátalanná tették paráznaságukkal. Amikor tisztátalanná lett miattuk, megundorodott tőlük.
18
Mivel nyíltan paráználkodott, és szemérmetlenül viselkedett, megundorodtam tőle, ahogyan megundorodtam nővérétől is.
19
De ő egyre többet paráználkodott, emlékezve fiatalkorára, amikor Egyiptomban paráználkodott.
20
Olyan szeretők iránt gerjedt vágyra, akiknek olyan a teste, mint a szamaraké, és olyan a tagja, mint a lovaké.
21
Vágyódott fiatalkora galádságára, amikor még Egyiptomban szorongatták keblét, nyomkodták ifjú melleit.
22
Ezért Oholibá - így szól az én Uram, az ÚR -, én majd fölindítom szeretőidet, akiktől megundorodtál, és elhozom őket ellened mindenfelől:
23
a babilóniaiakat, az összes káldeusokat, a Pekódból, Sóából és Kóából valókat, meg az asszírokat velük együtt, a kívánatos ifjakat, a helytartókat és elöljárókat mind, a tiszteket, a kiváló vitézeket és az összes harci kocsin járókat.
24
Jönnek ellened kerekeken gördülő harci kocsikkal, népek tömegével, fölszerelve nehéz és könnyű pajzzsal, sisakosan. Körülvesznek téged, és jogot adok nekik arra, hogy saját törvényeik szerint ítélkezzenek fölötted.
25
Megéreztetem veled féltékenységemet, ők pedig haragjukban elbánnak veled: orrodat, füledet levágják&#59; ami pedig megmarad belőled, az fegyvertől pusztul el. Elviszik fiaidat és leányaidat, akik pedig megmaradnak, azokat tűz emészti meg.
26
Lehúzzák rólad a ruhát, és elveszik ékszereidet.
27
Véget vetek galádságodnak és Egyiptomban elkezdett paráználkodásodnak. Nem tekintgetsz rájuk, és Egyiptomra sem gondolsz többé!
28
Bizony, ezt mondja az én Uram, az ÚR: Odaadlak azoknak a kezébe, akiket meggyűlöltél, akiktől megundorodtál.
29
Gyűlöletükben elbánnak veled: elvesznek tőled mindent, amit szereztél, azután ott hagynak csupaszon, meztelenül, leleplezve parázna szemérmedet és galád paráznaságodat.
30
Így bánnak veled, mert paráználkodtál a népekkel, és tisztátalanná tetted magadat bálványaikkal.
31
Nénéd útján jártál, ezért az ő poharát adom a kezedbe!
32
Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Ki kell innod nénéd poharát, a mélyet és öblöset&#59; kinevetnek és kigúnyolnak, mert sok fér bele!
33
Részeg leszel, gyötrelemmel tele, szörnyű borzalom pohara nénédnek, Samáriának a pohara.
34
Ki kell innod, ki kell ürítened! Még a cserepeit is rágni fogod, és téped a melledet. Megmondtam! - így szól az én Uram, az ÚR.
35
Azért ezt mondja az én Uram, az ÚR: Mivel te elfelejtettél, és hátat fordítottál nekem, viseld hát galádságod és paráznaságod következményét!
36
Ezt mondta nekem az ÚR: Emberfia! Akarsz-e ítéletet mondani Oholá és Oholibá fölött? Akkor add tudtukra utálatos tetteiket!
37
Mert házasságtörők, vér tapad a kezükhöz&#59; bálványaikkal követték el a házasságtörést, azoknak áldozták oda eledelül még a fiaikat is, akiket nekem szültek.
38
Azt is megtették velem, hogy ugyanazon a napon tisztátalanná tették szentélyemet, és meggyalázták szombatjaimat.
39
Mert levágták fiaikat bálványaiknak, és még aznap elmentek szentélyembe, és meggyalázták azt: ezt tették.
40
Sőt elküldtek a messze lakó emberekért, követet küldve hozzájuk, és azok el is jöttek. A kedvükért megmosakodtál, kifestetted a szemedet, és ékszerekkel ékesítetted magad.
41
Vetett ágyra ültél, előtte terített asztal volt, és az én tömjénemet és olajomat tetted arra.
42
Vidám lárma hallatszott ott. Az embertömeghez még ivócimborákat is hoztak a pusztából. Ezek karperecet adtak a nők kezére, díszes koszorút a fejükre.
43
Akkor ezt mondtam: Még a kivénült asszonynak is házasságtörés kell? Most már az ilyen parázna személlyel is paráználkodnak?
44
Úgy jártak hozzá, ahogy parázna asszonyhoz szokás: úgy jártak Oholához és Oholibához, ezekhez a galád nőkhöz.
45
De majd igaz férfiak ítélkeznek fölöttük a házasságtörők és a vérontók törvénye szerint, mert házasságtörők, és vér tapad a kezükhöz.
46
Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Hívjanak össze ügyükben egy népgyűlést, és vessék őket prédára elrettentő például.
47
Kövezze meg őket a népgyűlés, és koncolják fel őket kardjukkal&#59; fiaikat és leányaikat gyilkolják le, házaikat pedig gyújtsák föl.
48
Megszüntetem a galádságot az országban, hogy okuljon belőle minden asszony, és ne kövessen el olyan galádságot, mint ti.
49
Így hárítják rátok galádságotok büntetését, és viselni fogjátok bálványozásotok vétkének következményeit. Akkor majd megtudjátok, hogy én, az ÚR, ÚR vagyok!

Filippieknek írt levél fejezet 1

1
Pál és Timóteus, Krisztus Jézus szolgái, mindazoknak a Krisztus Jézusban hívő szenteknek, akik Filippiben vannak, püspökeikkel és diakónusaikkal együtt:
2
kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
3
Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok,
4
és mindenkor minden könyörgésemben örömmel imádkozom mindnyájatokért,
5
mert közösséget vállaltatok az evangéliummal az első naptól fogva mind a mai napig.
6
Éppen ezért meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi a Krisztus Jézus napjára.
7
Így kell gondolkoznom mindnyájatokról, mert szívemben hordozlak titeket, mivel fogságomban is, az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyájan együtt részesültök velem a kegyelemben.
8
Mert tanúm az Isten, mennyire vágyódom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szeretetével&#59;
9
és imádkozom azért, hogy a szeretet egyre inkább gazdagodjék bennetek ismerettel és igazi megértéssel&#59;
10
hogy megítélhessétek, mi a helyes, hogy tiszták és kifogástalanok legyetek a Krisztus napjára,
11
és gazdagon teremjétek az igazság gyümölcseit Jézus Krisztus által Isten dicsőségére és magasztalására.
12
Szeretném, ha tudnátok, testvéreim, hogy az én helyzetem inkább az evangélium terjedését szolgálja,
13
mert ismertté lett az egész testőrségben, és mindenki más előtt is, hogy Krisztusért viselem bilincseimet,
14
úgyhogy az Úrban testvéreink többsége fogságom körülményeiből bizalmat merítve félelem nélkül, bátran szólják Isten igéjét.
15
Némelyek ugyan irigységből és versengésből, de mások jóakaratból hirdetik a Krisztust:
16
ezek szeretetből, mert tudják, hogy az evangélium védelmére rendeltettem,
17
azok pedig számításból, nem tiszta lélekkel hirdetik a Krisztust, mert azt hiszik, hogy gyötrelmet okoznak nekem fogságomban.
18
Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.
19
Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által.
20
Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.
21
Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
22
Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom.
23
Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél&#59;
24
de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.
25
Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre&#59;
26
így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.
27
Csakhogy a Krisztus evangéliumához méltóan viselkedjetek, hogy akár odamegyek és látlak titeket, akár távol vagyok, azt halljam rólatok, hogy megálltok egy Lélekben, egy szívvel, együtt küzdve az evangélium hitéért,
28
és hogy semmiképpen meg nem rémültök az ellenfelektől. Ez nekik a kárhozat, nektek pedig az üdvösség jele lesz: mégpedig az Istentől.
29
Mert nektek nemcsak az adatott meg a Krisztusért, hogy higgyetek benne, hanem az is, hogy szenvedjetek érte,
30
és hogy ugyanabban a küzdelemben álljatok, amelyet tőlem láttatok, és amelyet most rólam hallotok.

Filippieknek írt levél fejezet 2

1
Ha tehát van vigasztalás Krisztusban, ha van szeretetből fakadó figyelmeztetés, ha van közösség a Lélekben, ha van irgalom és könyörület,
2
akkor tegyétek teljessé örömömet azzal, hogy ugyanazt akarjátok: ugyanaz a szeretet legyen bennetek, egyet akarva ugyanarra törekedjetek.
3
Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál&#59;
4
és senki se a maga hasznát nézze, hanem mindenki a másokét is.
5
Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt:
6
mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel,
7
hanem megüresítette önmagát, szolgai formát vett fel, emberekhez hasonlóvá lett, és magatartásában is embernek bizonyult&#59;
8
megalázta magát, és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.
9
Ezért fel is magasztalta őt Isten mindenek fölé, és azt a nevet adományozta neki, amely minden névnél nagyobb,
10
hogy Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és földalattiaké&#59;
11
és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
12
Ezért tehát, szeretteim, ahogyan mindenkor engedelmeskedtetek, nem csupán jelenlétemben, hanem sokkal inkább most, távollétemben is, félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket,
13
mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.
14
Zúgolódás és vonakodás nélkül tegyetek mindent,
15
hogy feddhetetlenek és romlatlanok legyetek, Isten hibátlan gyermekei az elfordult és elfajult nemzedékben, akik között ragyogtok, mint csillagok a világban,
16
ha az élet igéjére figyeltek. Ezzel dicsekszem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, és nem fáradtam hiába.
17
Sőt ha italáldozatul kiöntetem is a hitetekért bemutatott áldozatban és szolgálatban, örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal&#59;
18
de ugyanígy örüljetek ti is, és örüljetek velem együtt.
19
Remélem az Úr Jézusban, hogy Timóteust hamarosan elküldhetem hozzátok, hogy én is megnyugodjam, miután megtudtam: mi van veletek.
20
Mert nincs mellettem hozzá hasonló lelkületű, aki olyan őszintén törődne ügyeitekkel&#59;
21
mert mindenki a maga dolgával törődik, nem pedig a Krisztus Jézuséval.
22
De ti is tudjátok, hogy kipróbált ember ő, és mint apjával a gyermek, úgy szolgált velem az evangéliumért.
23
Remélem tehát, hogy őt azonnal elküldhetem, mihelyt meglátom, hogyan alakulnak dolgaim.
24
De bízom az Úrban, hogy magam is hamarosan elmegyek.
25
Szükségesnek tartottam azonban, hogy visszaküldjem hozzátok Epafroditosz testvéremet, munkatársamat és bajtársamat, akit ti küldtetek, hogy szükségemben szolgálatomra legyen,
26
mivel vágyódott mindnyájatok után, és nyugtalankodott, mert meghallottátok, hogy megbetegedett.
27
Meg is betegedett halálosan, de az Isten megkönyörült rajta, sőt nemcsak rajta, hanem énrajtam is, hogy szomorúságomra szomorúság ne következzék.
28
Hamarabb elküldöm tehát, hogy viszontlássátok, és örüljetek, és hogy én is kevésbé szomorkodjam.
29
Fogadjátok az Úrban teljes örömmel, és becsüljétek meg az ilyeneket,
30
mert Krisztus ügyéért került közel a halálhoz, amikor életét kockáztatta azért, hogy helyettetek szolgáljon nálam.
Április 2024
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

1 Korintusi 15:55-57
“„Halál, hová lett a győzelmed? Hol a fegyvered?” Ugyanis a halál fegyvere a bűn, a bűn erejét pedig a Törvény adja. De hálát adunk Istennek, hogy Urunk, Jézus Krisztus által győztesekké tesz bennünket!”

8681563
Ma
Tegnap
A héten
A múlthéten
Ebben a hónapban
Múlt Hónapban
Összesen
2148
2851
10941
8660192
32568
55077
8681563

IP Címed: 3.144.187.103
Szerver Idő: 2024-04-20 16:19:04